A város kiemelt turisztikai látványossága a Fellegvár, amelyet a 11-es számú főútról lekanyarodva közelíthetünk meg, az úton nagy tábla jelzi, hogy hol. Onnantól csak végig kell menni az úton, mígnem a vár alatt található parkolóig jutunk, ahol autónkat térítés ellenében hagyhatjuk ott. A parkolási időt előre egész órákra kell megadni, de az óradíj nem vészes, 300 Ft óránként. Itt található egy bazársor, ahol a turisták vehetnek egy kis emléket maguknak. Ami nagyon megdöbbentett itt és csalódást okozott, hogy sokkal inkább Budapest volt a fókuszban, mintsem a vár vagy Visegrád. Mindenen a főváros nevének felírata volt látható. A fák árnyékában található egy térkép is, amelyen hasznos információk vannak a környék látnivalóiról.
A várba vezető út a parkolóból indul, a pénztár az út során lesz. A várba lépéshez jegyet kell váltani, amelyre többféle kombináció lehetséges. A jegyárak alakulása attól függ, hogy diák vagy felnőtt, illetve hogy a vár megtekintése mellett a Panoptikumba is be kívánunk e térni. A legdrágább belépő 1700 Ft, amelyben a vár és a Panoptikum is benne van. A belépő ára nem kirívó a többi hazánkban található vári belépőknél, legalábbis tapasztalatom szerint, de ugyanakkor önmagában nem kevés ez az összeg, főleg ha egy négytagú családot veszünk alapul.
Útunk során a vár tövénél először egy szuvenír árussal találkozunk, amely közvetlen szomszédságában lehet pónilovagolni, illetve a királyi trónon fotózkodni, természetesen tériítés ellenében. Ezután máris elénk tárul a tipikus látvány, amelyet ebből a magasságból láthatunk, a dunakanyar. A folyó túloldalán Nagymaros, amelyet komp köt össze Visegráddal, az egykori félig elkészített majd visszabontott nagymarosi duzzasztó megmaradt dűnéi és maga a folyó kanyarulata. Ez csodálatos látvány!
Miután kellő időt töltöttünk a táj fürkészésével továbbhaladunk a vár belső részébe, ahol több kiállítás és további kilátópontok várnak a kirándulókra. Az előzőekben már esett szó a Panoptikumról, amely 2 berendezett teremből áll, amelyben viaszfigurák találhatóak. Az egyik terem az első visegrádi négyek találkozását örökíti meg, míg a másik az azt követő mulatságot. Stílushoz és korhoz illő zene szól itt. Hasznos információkkal gazdagodhatunk itt az akkor szervezés nehézségeiről és sikereiről. További két tárlat várja a kiváncsi turistákat, az egyik egy fegyverkiállítás, amely bemutatja, hogy milyen eszközöket használtak a harcokban illetve a vadászatokon. Azt, hogy milyen állatokra vadásztak egy következő helyszínen mutatják be. Itt élethű, de kitömött állatokkal szemléáltetik életnagyságban az erdő lakóit és nemcsak azokat amelyekre vadásznak. Ez akár a gyermekeknek is hasznos lehet. Ezen kívül a vár és a Szent korona történetét bemutató kiállítás is sok információval szolgál a korabeli életről, erőviszonyokról.
Összességében a várban az elénk táruló kilátás az, ami miatt mindenképpen érdemes ellátogatni ide. Jómagam többször voltam itt és a dunakanyar látványa mindig magával ragad, rabul ejt.
Az előzőekben említettem, hogy Nagymaros a Duna túlpartján terül el és Visegrádról lehet komppal átmenni. Ha nem kívánunk a túloldalon kirándulni, hanem csak kompozni szeretnénk, akkor azt javaslom, hogy a komp kikötőben a parkolóban kell hagyni a gépjárművet és anélkül átkelni. Elvileg fizetős a parkolás, de ennek ellenértékét senki nem kérte tőlünk és kiírva sincsen sehová az összege. Ez kötetlenebb és főleg olcsóbb megoldás. Egy felnőtt jegy így 420 Ft-ba került. A komp óránként közlekedik, a jegyet mindig csak egy útra lehet megvenni. Nagymarosra konkrét céllal mentünk, megkóstolni az FG Csokoládé Manufaktúra termékeit, amelyről már több alkalommal is olvastunk korábban. A bolt alig 200m-re található a kikötőtől és magába foglal egy péksüteményest, egy fagyizót és egy csokoládé üzletet is. Minden terméket házilag készítenek itt. Mi csak ajánlani tudjuk, mert tényleg finom és a megszokottól különlegesebb ízélményt nyújt a fogyasztó számára. Célszerű nem ugyanazon az utcán visszamenni a kikötőbe, hanem a főtéren keresztül, amely szépen fel van újítva, egyik végében a vasúti töltés és Magymaros megálló, míg a másik felében a Duna folyó, amelynek hátterében magasodik a visegrádi fellgvár.
Kapcsolódó linkek:
Az esztergomi Bazilika: http://sebajtobias.blogspot.com/2014/07/az-esztergomi-bazilika.html
Dunabogdány–Harold Panzió: http://sebajtobias.blogspot.com/2014/07/dunabogdány-herold-panzió.html
Kapcsolódó linkek:
Az esztergomi Bazilika: http://sebajtobias.blogspot.com/2014/07/az-esztergomi-bazilika.html
Dunabogdány–Harold Panzió: http://sebajtobias.blogspot.com/2014/07/dunabogdány-herold-panzió.html
Kapcsolódó képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése