Következő nap 9:20-ra volt belépőnk az Independence Hall-ba, amelyet $1/fő áron lehet előzetesen megvenni és az csak pár perc sétára volt a hoteltől. Előtte azonban reggelit kerestünk, amelyet a régi tőzsde épületében meg is találtuk, csupán egy kávézó volt nyitva, a kiszolgálás iszonyat lassú. Még így is korábban sikerült a Csarnokhoz érnünk, mert számítottunk arra, hogy itt is lesz átvizsgálás, amelyet követően az épület mögötti parkban várakoztunk, hogy beengedjenek az épületbe. Két helységből állt: az egyik egy tárgyalóterem volt, a másik pedig az a hely, ahol a 13 állam megvitatta és aláírta a nyilatkozatot, korhűen berendezve azt úgy, ahogyan akkor volt. Érdekesség, hogy a Jefferson által megfogalmazott szöveget itt addig addig vitatták meg, szűkítették le, míg mindenki elfogadta. Volt olyan pillanata a megbeszélésnek, amikor több állam majdnem kiment a teremből, meghiúsítva ezzel a függetlenedési törekvéseket. Ezt követően az oldalépületbe mentünk, amely parlamentként szolgált és rendelkezett alsóházzal és felsőházzal, ahol a különböző témákat lehetett megvitatásra előterjeszteni.
Nagy élmény volt látni a helyszíneket, amelyeket azelőtt csak a filmekből ismertem. Ezt követően egy nagyobb sétát tettünk, kezdve a Washington Square-rel, majd ajándéktárgyakat kerestünk az Independence Visitor's Centerben, ahol egy kávézó és egy kiállítás is helyet kapott. Ezután a Mall a Csarnoktl távolabbi végében található Pénzverdébe mentünk, amely idegenvezetés nélküli körbevezetést kínál, lehetőséget adva, hogy betekintsünk az érmeelőállítás folyamatába. Látogatásunkkor éppen nem volt gyártás, így csupán a nagyon interaktív kiállítást tudtuk élvezni. A gyárra egy üvegablakokkal ellátott folyosóról lehetett letekinteni, amely révén az összes gyártási lépést lehetett látni. A kijárat az ajándékbolton keresztül vezet, ahol lehetőség nyílik a numizmatikának élni és egy érmet vagy érmesorozatot meg lehet vásárolni a gyűjteménybe vagy emlékbe.
Az Arch streeten a városháza irányába haladtunk, hogy a Reading Terminal Market-ben ebédeljünk. Ez egy termelői piac és étkezdék egyvelege és ebédidőben igen zsúfolt. Itt kipróbáltuk a Philly Cheesesteak-et, amely egy vasalapon sült, darált húsos-sajtos-hagymás bagett szendvics. Nagyon laktató, egy szendvics két embernek bőven elegendő. Nézelődve az üzletek portékái között az egyik hentesnél felfedeztem egy kis hazait, egy rúd Pick téliszalámit. Jól lakottan folytattuk utunkat a Delaware folyóhoz, amelynek a túloldala már New Yersey állam és kilátás nyílik a túlpartra, az autópálya hídra vagy éppen a Battleship New Yersey anyahajóra. itt néhány emlékképet készítettünk, majd tovább sétálltunk a Chestnut streeten.
Az Idependence Hall irányába haladtunk, amikor út
közben rátaláltunk az American Revolution múzeumra, amelyet $24/fő ellenében lehet
megtekinteni. Két szinten három kiállítást látható és kidolgozott részletezettséggel kapunk információt a polgárháborúról. A múzeum mellett olyan történelmi épületeket találunk, mint az ElsőNemzeti Bank épülete (3rd Street S), a Merchant Exchange Building és Alexander Hamilton
egykori lakóházának helyét jelölő emléktábla, aki az államok első pénzügyminisztere volt.
Visszatértünk a Mall-ra és egy kültéri sörözőben, az Independence Beer Gardenben, megpihentünk és összegeztük a látottakat és, hogy mi minden is fért bele ebbe a másfél napba, majd elbúcsúzva az Independence Mall-tól a szállás felé elhaladtunk Benjamin Franklin sírja mellett, amely az Arch St - Independece Mall sarkán, egy templomkertben található. A következő napon indultunk tovább vonattal a nagy almába, New York városába.
Link:
Az USA keleti partja, 1. rész: Washington DC
Az USA keleti partja, 2. rész: Philadelphia
Az USA keleti partja, 3. rész: New York
Képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése