A reptérről a Silver jelű/színű metróval lehet
bejutni a városba, amely egy közel 1 órás utazást jelent. Erre jegyet kell venni,
amely elsőre kifogott rajtunk és segítséget kellett kérni az ügyeletestől, de kitanultuk és utána már könnyen ment. Itt vettünk egy újratölthető metrókártyát, mert eltérő jegyárak vannak
az egyes állomások között és a kártyát ki és belépéskor is kell használni és a
kijáraton vonja le a viteldíjat. Vasárnap van egy kis kedvezmény, egységesen minden utazás viteldíja
$2,5/fő/út. A szállásunk a Hotel Harrington nevű szállodában volt, amely a Metro
Center megállónál található. Az aluljáróból a 11th utcát kell
követni, majd a felszínen, ha a jó kijáraton jövünk ki akkor balra fordulva,
meg is tekinthetjük a szállodát a 11th és az E utcák sarkán.
Az időeltolódás 6 óra Magyarországhoz képest, de nem alkalmazkodtunk a helyi napfelkeltéhez, mert hajnalban már ébredtünk is, amikor még sötét volt és az utcán gyakorlatilag senki nem volt. Megvártuk, hogy feljöjjön a nap és neki indultunk felfedezni a várost. A programot úgy állítottuk össze, hogy a legtöbb helyszínt csak kívülről nézzük meg és járjuk körbe. A városba pénteken este érkeztünk meg és egy hétvégét töltöttünk el, az alábbi látnivalókat megtekintve:
- Ford's Theater: A hoteltől átsétáltunk a 10th utcára, ahol a Ford's Theater épületét tekintettük meg, amely egy szomorú eseményről vált híressé, itt érte halálos lövés Abraham Lincoln amerikai elnököt. A 10th – E és F utca közötti szakaszát “Lincoln Legacy street”-nek is nevezik. A színház mellett múzeum is üzemel, de előzetesen kell időpontra helyet foglalni. Vele szemben található a Lincoln Waffle Shop reggeliző hely, amely már korán reggeltől nyitva van. Ez azért fontos, mert a tapasztalatunk, hogy 10 óra körül nyitnak a NationalMall környékén a reggelizőhelyek, gyorsétkezdék és nyitva lévő boltot vagy éttermet nem találtunk. Ez egy tipikus amerikai reggelit kínáló hely, abszolút hozza a filmekben látott életérzést: pultnál ülő emberek, a kávét folyamatosan utántöltik, waffelt, palacsintát és tojást esznek. Az utcában van egy Hard Rock Café és az FBI Building is a szembe oldalon található és bár kevés ember van az utcán, de rendőrautó annál több.
- Fehér-ház: Ezt követően egy rövid séta következett a széles, tipikus amerikai utcákon, a magas épületek között a White House északi oldalához. Itt már inkább a titkosszolgálat fekete autói voltak túlsúlyban, a kommandósok éppen beszélgettek kisebb csoportban a kerítés előtt. Megkérdeztem, hogy fényképet készíteni oda lehet e menni a kerítéshez, mire azt a választ kaptam, hogy persze, de ha lehet most ne másszak át. A szomszédos épületek kormányzati épületek és ezek mellett eltörpül a Fehér ház. Ezen az oldalon lehet közelebb kerülni az épülethez, kiváló fotó helyszín, a deli oldal inkább a filmekből és a híradásokból ismeretes és csak távolabbról láthatjuk, a Nemzet karácsonyfájától.
- Washington emlékmű: a National Mall közepén található, amely az államok első elnökének állít méltó emléket. A tetejére fel lehet menni, ha előzetesen váltunk rá jegyet és 176 méteres magasságból szemlélhetjük meg a várost. Ez egy központi helyszín, mert innen láthatjuk a Capitoliumot, a Lincoln emlékművet, a Jefferson emlékművet és a Fehér-házat a négy égtáj irányába. A Mall egy óriási zöld terület, amelyet előszeretettel használnak kikapcsolódásra a helyiek.
- Lincoln emlékmű: miközben a Washington emlékműtől sétálunk nyugati irányba számtalan további emlékművel találkozhatunk, amelyek emléket állítanak az amerikaiak által vívott csatáknak a világ minden táján. Az egykori elnök egy székben ülve, háttal a Potomac folyónak és Virginia államnak miközben a Kapitólium épülete felé szegezi tekintetét. A Mall ezen oldalán húzódik a Reflecting Pool, amelyben csupán pár centis mélységű víz található és a II. világháborús emlékműtől idáig húzódik. Mellette kapott helyet továbbá a vietnámi és a koreai háború emlékműve is.
- Jefferson emlékmű: a függetlenségi nyilatkozat szövegezése az ő nevéhez fűződik és később az államok harmadik elnöke lett. A Tidal Basin partján áll az emlékműve, amelyben a Fehér-házra tekintő Jefferson áll. Út közben megtekinthetjük Franklin Delano Roosevelt és Martin Luther King Jr. emlékműveit is, ezek is kihagyhatatlanok.
Attól függően,
hogy az egyes helyszíneken mennyit időzünk a fenti útvonalat pár óra alatt meg tudjuk tenni. Nekünk ez a kör 3 óra volt és mivel
reggel 7 óta úton voltunk reggeli nélkül, igen megéheztünk, így visszatérve a Washington
emlékmű környékére, majd megreggeliztünk az amerikai történelmi múzeummal szembeni Refreshment Food Store-ban. Ezt követően taxiba pattantunk és elkocsikáztunk Georgetown-ba, és egészen az egyetem bejáratához vitettük magunkat. A viteldíj $15 USD körül volt. Ez
a városrész sokkal inkább európai képet mutatott az alacsonyabb
épületek, olykor keskenyebb utcák, könnyebben befogadható volt. Nagyon tipp-topp része a városnak. Egy nagyobb
sétát követően a Martin’s Tavern-ben (Washington, Wisconsin ave. 1264 NW) ebédeltünk, amely helyen több korábbi
politikus és elnök is megfordult már, megemlékezve ezekről az egyes asztaloknál
egy kis történetet ismerhetünk meg Nixonról vagy éppen JFK-ről. A nagyon finom
ebédet követően lesétálltunk a folyópartra, ahonnan szép kilátás nyílik Virginia
államra, a Roosevelt szigetre, Kennedy Centerre vagy éppen a Watergate házra. Az idő itt esőre fordult, így egy benti programra váltottunk az Arlingtoni temető
helyett, így metroztunk el Pentagon City Metro (blue line) megállóig, ahol a Fashion City
bevásárlóközpontban vártuk még alábbhagy az eső, amely nem következett be, így visszatértünk a szállásra regenerálódni,
pihenni.
A másnapot a Lincoln Waffle Shop-ban kezdtük, ahol is egy tipikus amerikai reggelit fogyasztottunk el – sonkás tojásrántottát, palacsintát, gofrit és kávét $15-ért – majd metróval a Capitol South (blue, silver, orange line) megállóig utaztunk, ahol a Kongresszusi könyvtárat, a Bíróság épületét és a Kapitóliumot tekintettük meg kívülről. Az étteremben többen voltak, mint az utcán, csupán néhány futó és rendőrautó volt látható. Monumentális épületek sorakoznak óriási területen elterülve, parkokkal és zöld övezettel szegélyezve.
A Kapitóliumtól a Mall-on folytattuk utunkat egészen a National Air and SpaceMúzeumhoz, ahová előzetesen délelőtt 10 órára foglaltunk belépőjegyet. Ez volt az egyik beltéri programunk, amelyet választottunk és szerintem ezt érdemes megtekinteni, mert érdekes és különleges légijárműveket láthatunk. A nyitás előtt már gyülekeztek is az emberek egyre nagyobb tömeg alakult ki a bejárat előtt, amely az Independence sugárút felől van. A múzeum nagy része látogatásunkkor átalakítás alatt volt, de a megtekinthető részek is bőven szolgáltak látnivalóval. A látogatásra kicsivel több mint 2 óránk volt, mert siettünk tovább a National Archives Museum-ba, ahol a nemzet alapító dokumentumait tekintettük meg, melyek a Függetlenségi Nyilatkozat, a polgári törvénykönyv első verziója és maga az alkotmány. Belépéskor a szokásos reptéri szintű ellenőrzésen kellett átesni, majd szabadon meg lehetett tekinteni a kiállításokat. A dokumentumokon kívül még egy sport tematikájú kiállítást volt elérhető, a többi helyszín éppen rendezés alatt volt. A nyilatkozat egy sötét és mindig alacsony hőmérsékletű teremben van kiállítva, ezzel is megvédve a dokumentumot, de a védelemről őrök is gondoskodnak.Megkoronázva a
hétvégénket a washingtoni városlátogatásunkat egy Hard Rock Café vacsorával
zártuk, ahol egy Lionel Messi által reklámozott hamburger kóstoltunk meg, és
igen-igen ízletes volt. Másnap korán indultunk a vasútállomásra, a UnionStation-re, ahonnan vonattal utaztunk tovább a soron következő városba, Philadelphia-ba.
Linkek:
Az USA keleti partja, 1. rész: Washington DC
Az USA keleti partja, 2. rész: Philadelphia
Az USA keleti partja, 3. rész: New York
Képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése