Lisszabon, a portugál főváros

Az Ibériai félsziget kisebbik országa nemrégen került fel a bakancslistánkra és ezzel a gyorsasággal annak élére is ugrott idén nyáron, így meg is terveztünk egy Lisszabon és Portó kirándulást. A hőségtől tartottam, de azzal számolni kell, hogy ott az Atlanti-óceán partján mindig fúj a szél, elviselhetővé és nagyon kellemessé téve az időjárási körülményeket. A Ryanair átszállás nélküli járatot üzemeltet, amely hajnalban indult Ferihegyről és 4 órás repülés után meg is érkeztünk a portugál fővárosba, Lisszabonba. Portugália már másik időzónában van, így az odaúton nyertünk 1 órát a helyi idő szerint. Egy kis plusz infó, hogy a repülő az óceán felett tesz egy fordulót, mielőtt megközelíti a leszállópályát, így ha a menetirány szerint bal oldalon ülünk (ABC ülések), akkor a város szárazföld felé lévő részét látjuk. Feltételezem, hogy a menetirány szerinti jobb oldalon (DEF ülések) a folyó torkolatot és partot, valamint a belvárost lehet látni. Az utazást úgy terveztük, hogy nem volt feladós bőröndünk, csak egy kézitáskával és egy kabinbőrönddel mentünk, így nem kellett várni, egyből tudtunk tovább haladni, be a városba.

Előzetesen utána olvastam, hogy milyen közlekedési jegyet vagy több napos bérletet érdemes venni, számomra nem volt egyértelmű, de mikor a metró bejáratánál az automatából kellett volna venni, megállt a tudomány, így a jegypénztári sorba álltunk át, ahol elmondtuk mit szeretnénk és azt kaptuk. Ez egy 3 napos bérlet, amely minden tömegközlekedési

eszközre alkalmas volt, €20,5/fő áron, ezt minden be és kilépésnél le kellett húzni. Az alternatíva az ún. Lisboa Card lett volna, amellyel kedvezményesen lehet belépőjegyeket venni számtalan helyre és még a tömegközlekedésen is használható. A reptérről a piros metró vonal (Linha Vermelha) szállítja az utasokat, amellyel 25 perc alatt a Saldanha megállóra értünk, ahol is a szállásunk volt található, a Hotel White Lisboa. Ha a megfelelő kijáraton hagyjuk el a metrót, akkor pont a szálloda bejáratánál találjuk magunkat. Mivel a szobákat csak délután foglalhattuk el, így a bőröndöket leadtuk és már újra az aluljáróban voltunk útban az Oceanário de Lisboa felé, amely a kontinens egyik legnagyobb akváriuma címmel is  dicsekedhet. Ez ugyanazon metróvonal Oriente megállójánál található, amely egy buszpályaudvar és egy vasútállomás is, a környéken pedig egy korábbi expo épületei találhatóak. A metróból kilépve a Vasco de Gama bevásárlóközpont épülete fogad, amelyen keresztül sétálva kijutunk a Tejo folyó partjára, amely itt nagyon szélesen terül el. Mivel az óceán nagyon közel van, ezért ez az édes vízű folyó már sós.

A folyóparton sétálva élveztük a hűsítő óceáni szelet, amelye elviselhetővé tette a napsütést és a hőséget, ahol is egy étteremláncra bukkantunk, melynek a neve Honest Greens, csodás kilátással a promenádra, ezzel a látvánnyal nem tudtunk betelni. Ez nagyon megtetszett és nem csalódtunk, a későbbiekben többször ettünk ilyenben friss salátát és halakat. A folyón itt található a Vasco da Gama híd is, amely közel 18 km hosszan szeli át a folyót. Az ócenáriumnál kombinált jegyet vettünk, amely €29,5-ba került fejenként és a belépőjegyen túl még tartalmazott egy, egy útra szóló libegő jegyet is. Összehasonlításként az ócenáriumba az alapjegyár €25, míg a libegő csak oda €7, oda-vissza €10-ba kerül, így a kombinálttal spóroltunk egy keveset. Az akvárium tényleg óriási és rengeteg féle hal megtalálható benne, és vannak további kisebb akváriumok is, de láthatunk pingvineket és hódokat is. Néhány órával lehet számolni az itt tartózkodást, szép de fárasztó program, így amint befejeztük a látogatást egyből vissza is mentünk a hotelbe a szobánkat elfoglalni és a tetőn található medence partján erőt gyűjteni a következő napokhoz, amelyben a kilátás is a segítségünkre volt. A tetőn néhány nyugágy és egy hideg vízű, 1,2 m mély medence található, amely napsütésben és erős szélben azért tényleg hideg, esti fürdőzésnél már inkább elviselhető volt.

A következő nap a Belém városrészbe vetettük bele magunkat, ahová felszíni tömegközlekedést választottuk. A hoteltől pár perc sétára van egy buszmegálló, ahol a 738-as busszal (Saldanha megálló), majd átszállva a 15E jelzésű villamosra (Alcantara - Av 24 Julho megálló) a Belém toronyhoz jutunk. Mivel vasúton és autóúton is át kell mennünk, amit csak gyalogos felüljárón keresztül tehetünk meg, érdemes előre megkeresni, hogy hol is vannak ezek, mert nem sűrűn vannak. A torony látogatható műemlék, de kívülről is impozáns, tényleg csodálatos látvány. A városnegyed felfedezését gyalogosan folytattuk.

Padrao dos Descobrimentos, a tengeri felfedezők emlékműve, amelynek a tetejére fel lehet menni lifttel €10 ellenében és biztosan szép kilátás nyílik onnan, de ezzel a lehetőséggel nem éltünk, mi inkább lentről nézelődtünk. Az előtte lévő téren a díszkőben egy világtérkép van, amelyen mutatják be a portugál hajósok útjait, mikor és melyik földrészre jutottak el, és az emlékmű is a portugál felfedezéseknek állít emléket. Utunk egy egy parkon keresztül vezetett a Szent Jeromos kolostor felé, amely a világörökség részét képezi és jegy ellenében látogatható, szintén egy impozáns épület, mi haladtunk tovább megkóstolni a portugál gasztronómia csúcsédességét.

A Pastéis de Belém cukrászdát, amelyben készítik 1837 óta ezt a portugál nemzeti süteményt, amely egy krémeslap kosárkába töltött vanília ízű krém, amit megsütnek. Olyan mint egy vanília ízű tejpite, melegen árulják  €1,4-ért darabját vagy 6db-os kiszerelésben €8,4-ért. Az üzletet nem lehet eltéveszteni, mert mindig rengeteg ember áll előtte kígyózó  sorokban, hogy ehhez a friss sütihez hozzájusson. A boltnak 3 bejárata van, ha szembe állunk vele, akkor a baloldalinál csak pastéis-t tudunk venni db-ra vagy 6-os pack-ban, a középső ajtón a beülős részbe tudunk bejutni, míg a jobbszélső az a Historic Gate, amelyen keresztül az eredeti eladótérbe jutunk, ahol más egyéb süti mellett ajándéktárgyakat is tudunk vásárolni. A frissen és melegen megvásárolt pastéis-t a közeli parkban fogyasztottuk el és ez semmiben nem hasonlít a boltihoz, ezt tényleg itt kell megkóstolni, frissen melegében. 

Előzetesen konkrét időpontra váltottam jegyet a Quake Museumba: 1755-ben a városnak át kellett élnie egy természeti katasztrófát, egy földrengés rázta meg. A kiállítás várakozásaimon felüli volt, mind kidolgozottsággal, mind az üzenetekkel, amiket át akarnak adni a látogatóknak. Vannak benne szimulációk, amelyen keresztül átélhetjük a rengések erejét, sok információ általánosságban a földrengésekről és az utóhatásokról. Úgy van felépítve, mintha egy szabaduló szoba lenne, majd minden helyiségben egy adott témakört dolgoznak fel és adnak információt. Minden egyes helységben 10 percet lehet maradni, addig van idő olvasgatni és kipróbálni az elhelyezett dolgokat. A kijáratnál a szuvenir shop-ba jutunk, ahol akár egy túlélő szettet is beszerezhetünk magunknak. Bár ezen kívül nem voltunk más kiállításon, de ezt mindenképpen ajánlom. 

Már délutánra járt az idő és az Április 24-e híd felé vettük az irányt az Alcantara városnegyed felé, mert a pillérnél lévő kikötőből indult a vízibuszos hajókázás. A híd első és sokadig látásra is olyan mint a Golden Gate híd, de van különbség közöttük, mégpedig az, hogy ezen jár a vonat is. Ezen nincsenek betonsávok, ezért nagyon hangos és zajos, csak a vasszerkezetből áll a pályatest. A híd alatt találhatóak régi dokk épületeit mára egy csodás kikötői étteremsorrá alakították át, amelyek közül a Capricciosa nevű olasz éttermet teszteltük és finomat ettünk. A Hippotrip gyülekezőhelye a kikötő egy távolabbi pontján volt, amire szintén előzetesen online vettünk jegyet. A túra 1,5 óra hosszú volt, egy kétéltű jármű fedélzetén. Először tett egy rövid kört a városban, majd belehajtott a vízbe és így csónakáztunk tovább és nézhettük meg a Belém városnegyedet egy másik perspektívából, miközben az idegenvezető folyamatosan fenntartva az érdeklődést, viccesen osztotta meg az információkat az éppen látottakról. Természetesen többféle hajóprogram közül választhatunk vitorlás vagy éppen gyors motorcsónakról legyen szó.

Megkoronázva a napunkat az naplementét az Amoreiras bevásárlóközpont tetején lévő kilátó teraszról tekintettük meg. A terasz a 18. emeleten van, ahonnan belátni az egész várost. A jegy €5-ba kerül fejenként, amely egyszeri belépésre jogosít fel és addig marad fenn az ember amíg csak szeretne, de legkésőbb záróráig. Fent erős szélre kell számítani, csodás kilátással. A földszinten az infópultnál lehet jegyet venni, majd az első emeleten lévő lifttel lehet felmenni a kilátószintre. A teraszon néhány fotel található és üveg korlát körbe, hogy minél jobb kilátást biztosítson. Úgy érdemes ide érkezni, hogy még világosban is lássuk, majd megvárni a naplementét, hogy elénk táruljon a kivilágított város.

A következő nap a sport kapta a főszerepet, mert ellátogattunk a város két híres futball csapatának stadionjához. Először az Estadio Jose Alvalade stadionhoz mentünk, amely a Sporting otthona, ahová a Verde és Amarela metróvonalakkal lehet eljutni és leszállni a Campo Grande megállónál kell. Körbejártuk a létesítményt, a metróból feljőve először a szuvenír shop bejáratát pillantjuk meg, majd tovább haladva követve az út jelzőket máris a múzeum bejáratához értünk. Az időzítés nem volt szerencsés, mert korán értünk oda, így vártuk, hogy a pénztár kinyisson 10 órakor, és utána még fél órát, hogy a múzeum is kinyisson. Azt kapja az ember amit várt, rengeteg serleg és történet elevenedik meg és nemcsak a futballról szól, hanem minden sportágról, amit a klubnál lehet űzni. Innen a 767-es jelzésű busszal (R. Prof. Fernando Fonseca megállótól) mentünk át az Estadio de Benfica-hoz, a Benfica otthona, amely megközelíthető az Azul metró vonallal és az Alto dos Moinhos megállónál kell kiszállni. Az elképzelés ugyanaz volt, hogy csak a múzeumot tekintjük meg és arra azért kíváncsi voltunk, hogy hogyan emlékeznek meg a klub egyetlen magyar játékosáról, aki a pályán vesztette életét. Megemlékeznek, egyben szívszorító és tiszteletreméltó módon. A stadiontúrák most kimaradtak, de van miért visszamenni, akár egy meccsre is.

Egy kis pihenőt követően a belváros felé vettük az irányt és a belvárosi rész meghódítását terveztük. Elmentünk a Pink Street-re, ahol az aszfaltnak is rózsaszín a színe, fejünk felett színes kinyitott esernyők. Ez egy művészutcának tünt. Ebédhelyszínt keresve betértünk a Time-Out Market-ra, amely egy régi vásárcsarnokból lett kialakítva, tulajdonképpen egy étterem plázává. Körbe éttermek, középen asztalokkal és tömve volt ebédidőben. Végül egy Honest Greens jött szembe, nem is volt kérdés. A folyóparton gyalogoltunk tovább és egy tágas térre érkeztünk, ahonnan a Rua Augusta diadalív alatt áthaladva a sétáló utcákhoz jutunk, a hívogató üzletekkel és az augusztusi tömeggel. A háttérben a Sé de Lisboa

és a Castelo de SaoJorge látható, amelyet csak tisztes távolságból tekintettünk meg. Az egyik oldalutcában megpillantottuk a Szent-Jusztina felvonót, amely egy kilátó torony, de itt sem álltunk sorban.

Másnap reggel elhagytuk a szállodát és az Oriente vasútállomásra mentünk a már jól ismert piros vonallal, mert vonattal első osztályon folytattuk portugáliai utunkat Portó városába. A jegyeket online előzetesen már megvettem a helyi vasút honlapján, €28,5-be került fejenként, de megérte, mert nagyon kényelmesen utaztunk. Volt nagyobb lábhely, konnektor a töltéshez, lábtámasz napellenző, kabátakasztó állt a rendelkezésünkre. A vonat egyébként nagy sebességgel közlekedik, 220km/h az utazó sebessége, így érthető, hogy hogyan tud 3 óra alatt Portóba érni, nagyon kényelmesen. Csodásan éreztük magunkat, Lisszabon városában egy bakancslistát várost ismertünk meg, kiváló úti cél!

Képek: