Portó, a borospincék városa

Lisszabonból vonattal utaztunk át a városba, a Campanha vasútállomásra. Utólag kiderült, hogy innen a meglévő jegyünkkel ingyen be tudunk utazni a Sao Bento állomásra, amely a város központjában található, megkönnyítve a szálláshelyünk megközelítését. Érdemes a vonat menetirány szerinti bal oldalára orientálódni, hogy néhány lélegzetelállító képet tudjunk csinálni. A Sao Bento állomáson megvásároltuk a  tömegközlekedési bérletünket, amely 3 napra €16-ba került fejenként. Látogatásunkkor éppen egy új metróvonal építése zajlott, így nagyobb lezárások és építkezések közepette húztuk a bőröndöket az Alibi by Yourporto hotelhez. A városról azért azt tudni érdemes, hogy dombos vidékre épült, így a tervezésnél érdemes azért figyelembe venni, hogy melyik utca merre emelkedik vagy lejt. Miután elfoglaltuk a szállásunkat elindultunk felfedezni a környéket. Úgy foglaltunk hotelt, hogy legyen medencéje, de azt az infót elvétettük, ugyanis 450m-re egy másik társszállodánál van lehetőség lubickolni. Elindultunk hát megkeresni hegynek fel hegynek le és menet közben a Miradouro de Vitória kilátópontot is érintettük, ahonnan tényleg szép rálátás nyílik a városra. Ez egy köztér, amely el van kerítve és van nyitvatartási ideje is. Miután megtaláltuk a medencét, innen szinte ugyanaz a kilátás tárult elénk, de a távolság miatt nem látogattuk a későbbi napokban. 

Sétánkat folytatva megnéztük a Clérigos templomot és annak ismert tornyát. A templom egyik oldalsó kápolnájába szerveznek lézershow-t, címe a "Spiritus Light Show", kb. 30 perc hosszú fény-hang játék, más mint amit megszokhattunk, érdekes a megvalósítás, amely fejenként €10-ba kerül. Egy utcára a templomtól található a Livraria Lello könyvesbolt és a legenda szerint J.K Rowling-ot a bolt belső kialakítása is ihlette a Harry Potter történet megírásakor. Mivel rengeteg rajongó zarándokol ide már belépőt kell fizetni – €5/fő – és hosszasan kell sorban állni, hogy bejusson az ember, de kétségtelen, hogy kívülről is egyedi az épület. Mi nem akartunk bemenni így haladtunk is tovább a főtéren álló McDonald’s - Imperial épületéhez, amelyről szintén ódákat zengnek. A bejárat feletti kiírás és a díszes sasmadár tényleg egyedi, bent pedig a múlt századi díszítés tényleg egyedivé teszi az épületet. Egy hétköznap este volt, óriási tömeg bent és a teraszon egyaránt. Folytattuk városi sétánkat a Mercado do Bolhao felé, amely a helyi piac. Ez egy körbevett, zárt udvar, amely földszinti részén találhatóak az árusok, az emeleti részen pedig éttermek. Éppen záráskor kerültünk erre, így kipróbálni nem tudtuk őket. Sétánkat és a napunkat a város 102 éves vendéglátóhelységében zártuk, ez a Majestic Café, ahol régimódi stílusban szolgálnak fel a korhűen beöltözött személyzet. Az árak azért borsosak, egy kávé €5, egy csokis desszert €8, egy félliteres víz €4,5-ba került.

Másnap a Douro folyó túlpartjának felfedezése következett, így a bőséges reggelit követően metróra szálltunk és egy megállót utaztva át az I. Lajos hídon a Jardim do Morro megállóhoz érkezünk. Itt már a metró kijön az alagútból így ha menetirány szerint jobb oldalra orientálódunk, akkor elénk tárul a tipikus portói látkép, a pincesor és a kanyargó folyó. A túloldal már egy másik város, Vila Nova de Gaia, ahol a nagy borászatok pincéi is találhatóak. Innen vagy gyalogosan tudunk lemenni a folyópartra vagy a Teleférico de Gaia felvonóval, amelyre magánkézben van, így nem érvényes a tömegközlekedési bérlet rá, külön kell fizetni a Lisszabonból is ismert oda €7, oda-vissza €10 áron. Felfoghatjuk úgy is, hogy egy újabb szemszögből is megtekinthetjük a várost, szerintem egyszer érdemes kipróbálni. Itt található egy kulturális negyed, amely modern köntösben és a pincékkel körülvéve fogadja a látogatókat, kiállításokkal, helyi termékek bemutatásával éttermekkel és kilátóterasszal, ez a World of Wine. A kiállítások közül a Wine Experience-t tekintettük meg, amely a szőlőről szól és interaktív, figyelemfenntartó módon bemutatja a szőlőtermelés minden elemét szép egymás után, majd egy borkostolóval zárul, ahol az ún. port wine-t lehetett megkóstolni. Ez egy magasabb alkoholtartalmú édes bortípus, érdemes kipróbálni, de azért gyorsan üt. 

Ezt követően visszasétáltunk a promenádra, közben egy belebotlottunk a Half Rabbit by Bordalo II névre hallgató nyulat ábrázoló műre. Érdekessége, hogy fémhulladékból készült és egy ház sarkán található. Étterem  keresésbe kezdtünk, amely a nagy száma miatt nem nehéz, de mind megtelik 14 óra körül, mert hogy ott kései reggelit kései ebéd követ és van hogy sorba kell állni, hogy asztalhoz jussunk. Végül a Sandeman teraszon csíptünk el egy asztalt és fogyasztottuk el az ebédet, közben a túlpartot – a Cais de Ribera-t – és a folyón közlekedő hajókat csodáltuk. Később az I. Lajos hídon átsétáltunk, de ezúttal az alsó útpályán, hogy közelebbről is megtekintsük a Ribera zsúfolt forgatagát és tömött éttermeit. A hídról fiatalok ugráltak a folyóba, amely attrakcióért cserébe pénzt kéregettek az emberektől.

A következő napon kevesebb programot ütemeztünk, délelőtt az Estadio do Dragao-t és a másnapi meccs előkészületeit tekintettük meg, ahová metróval egy átszállással el tudunk jutni, majd az aluljáróból feljőve balra vegyük az irányt, hogy a múzeum bejáratához jussunk. Az épületbe belépve szemben a szuvenír shop, jobbra a jegypénztár és egy gyülekezőhely a stadiontúrára. A felnőtt stadiontúra belépő múzeumi látogatással együtt €20-ba kerül, amelyhez lehet audio giude-ot is venni €5-ért, de utólag azt gondolom, hogy felesleges. A túra kb. 1,5 órás és mivel másnap meccs volt, így csak a vendég öltözőbe lehetett bemenni, de végig vittek a létesítmény legfontosabb pontjain, helyiségein. A gyephez nem volt szabad nyúlni vagy rálépni, mert már gondosan elő volt készítve a következő spanyol bajnokira, de klassz volt betekintést nyerni egy ismert klub kulisszatitkaiba. 

A túránk végeztével egy város szélén található kikötő, a Marina de Freixo felé vettük az irányt, amely egy nyomdaipari múzeum szomszédságában található, mert innen indult a 6 híd folyamihajókázásunk a Douro folyón. Itt javaslom, hogy a városból a 400-as jelzésű busszal az EDP megállóhelyen szálljunk le, mert lehet többet kell sétálni, de legalább sík területen. Itt megvacsoráztunk a Marina do Freixo étteremben, amely lehet, hogy nem bizalomgerjesztő első látásra és a kiszolgálás is hagy kívánni valót maga után, de az ételek nagyon finomak voltak. Mivel innen sok programszervező indítja útjait, a kikötő bejáratánál kialakítottak egy gyülekező helyet, majd a kapitányok megkeresték a saját csoportjukat és a hajóhoz kísérte őket. A mi választásunk egy kis hajóra esett, amelyen 8 vendég és 2 hajóskapitány fért el és miközben haladtunk a belváros és az óceán felé finom port wine-nal borkorcsolyával kínáltak meg miközben beszélgettünk. Nagyon kellemes időtöltés és program volt, amely kb. 2 órás és €45 fejenként. A városban egyébként több hajókirándulás típusból választhatunk. Hazafelé busszal klassz volt látni az éjszakai várost, bár nagy fényszennyezésről azért nem beszélhetünk, a közvilágítás azért egyes utcákban hagy némi kívánni valót maga után.

A portugál kalandunk utolsó napjához érkeztünk és a vásárlás kapta a főszerepet. A városnak sokkal inkább van egy sétáló övezete mint egyetlen utcája, így elég sok üzlet várt ránk. Rengeteg szuvenír shop volt, ahol a parafából, vagy annak felhasználásával készült termékek voltak a zászlóshajók. Mi felfedeztünk két helyi boltot is, az egyik a Calcado Guimaraes cipőbolt, a másik a Grazze női ruhabolt. Itt minden út a pincékhez vezet és ebédre betértünk a Taberninha do Manel közel 40 éve működő étterembe, amely a promenádon található, a tipikus háttérrel. Búcsút vettünk a pincéktől és a híd felső útpályáján a hotelünk felé vettük az irányt, közben kitérőt tettünk a Sé do Porto templomnál. Rövid pihenőt követően még egy kis esti sétát terveztünk a Rue de Santa Catarina-n. Az utca várostól távolabbi végén van a lelkek kápolnája, a Capela das Almas de Santa Catarina, amely arról nevezetes, hogy kívülről hagyományos kék-fehér csempével van beburkolva. A repülőnk vasárnap reggel indult haza, de ilyen korán még a metró nem jár, így egy transzfert kellett intéznünk. A városban közkedvelt az Uber, amely €15-ért visz ki a reptérre, fele annyiért mint a taxik és hajnalban röpke 30 perc alatt kint is voltunk a reptéren, amely messzebb van a várostól. 

Csodálatos napokat töltöttünk el a két portugál nagyvárosban, megtaláltuk az egyensúlyt a pihenés és a felfedezés között. Jobban megismerhettük a gasztronómiát, kultúrát és a számunkra érdekes látnivalóit. Maradt még, amiért visszamennénk!

Képek:

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lisszabon, a portugál főváros

Az Ibériai félsziget kisebbik országa nemrégen került fel a bakancslistánkra és ezzel a gyorsasággal annak élére is ugrott idén nyáron, így meg is terveztünk egy Lisszabon és Portó kirándulást. A hőségtől tartottam, de azzal számolni kell, hogy ott az Atlanti-óceán partján mindig fúj a szél, elviselhetővé és nagyon kellemessé téve az időjárási körülményeket. A Ryanair átszállás nélküli járatot üzemeltet, amely hajnalban indult Ferihegyről és 4 órás repülés után meg is érkeztünk a portugál fővárosba, Lisszabonba. Portugália már másik időzónában van, így az odaúton nyertünk 1 órát a helyi idő szerint. Egy kis plusz infó, hogy a repülő az óceán felett tesz egy fordulót, mielőtt megközelíti a leszállópályát, így ha a menetirány szerint bal oldalon ülünk (ABC ülések), akkor a város szárazföld felé lévő részét látjuk. Feltételezem, hogy a menetirány szerinti jobb oldalon (DEF ülések) a folyó torkolatot és partot, valamint a belvárost lehet látni. Az utazást úgy terveztük, hogy nem volt feladós bőröndünk, csak egy kézitáskával és egy kabinbőrönddel mentünk, így nem kellett várni, egyből tudtunk tovább haladni, be a városba.

Előzetesen utána olvastam, hogy milyen közlekedési jegyet vagy több napos bérletet érdemes venni, számomra nem volt egyértelmű, de mikor a metró bejáratánál az automatából kellett volna venni, megállt a tudomány, így a jegypénztári sorba álltunk át, ahol elmondtuk mit szeretnénk és azt kaptuk. Ez egy 3 napos bérlet, amely minden tömegközlekedési

eszközre alkalmas volt, €20,5/fő áron, ezt minden be és kilépésnél le kellett húzni. Az alternatíva az ún. Lisboa Card lett volna, amellyel kedvezményesen lehet belépőjegyeket venni számtalan helyre és még a tömegközlekedésen is használható. A reptérről a piros metró vonal (Linha Vermelha) szállítja az utasokat, amellyel 25 perc alatt a Saldanha megállóra értünk, ahol is a szállásunk volt található, a Hotel White Lisboa. Ha a megfelelő kijáraton hagyjuk el a metrót, akkor pont a szálloda bejáratánál találjuk magunkat. Mivel a szobákat csak délután foglalhattuk el, így a bőröndöket leadtuk és már újra az aluljáróban voltunk útban az Oceanário de Lisboa felé, amely a kontinens egyik legnagyobb akváriuma címmel is  dicsekedhet. Ez ugyanazon metróvonal Oriente megállójánál található, amely egy buszpályaudvar és egy vasútállomás is, a környéken pedig egy korábbi expo épületei találhatóak. A metróból kilépve a Vasco de Gama bevásárlóközpont épülete fogad, amelyen keresztül sétálva kijutunk a Tejo folyó partjára, amely itt nagyon szélesen terül el. Mivel az óceán nagyon közel van, ezért ez az édes vízű folyó már sós.

A folyóparton sétálva élveztük a hűsítő óceáni szelet, amelye elviselhetővé tette a napsütést és a hőséget, ahol is egy étteremláncra bukkantunk, melynek a neve Honest Greens, csodás kilátással a promenádra, ezzel a látvánnyal nem tudtunk betelni. Ez nagyon megtetszett és nem csalódtunk, a későbbiekben többször ettünk ilyenben friss salátát és halakat. A folyón itt található a Vasco da Gama híd is, amely közel 18 km hosszan szeli át a folyót. Az ócenáriumnál kombinált jegyet vettünk, amely €29,5-ba került fejenként és a belépőjegyen túl még tartalmazott egy, egy útra szóló libegő jegyet is. Összehasonlításként az ócenáriumba az alapjegyár €25, míg a libegő csak oda €7, oda-vissza €10-ba kerül, így a kombinálttal spóroltunk egy keveset. Az akvárium tényleg óriási és rengeteg féle hal megtalálható benne, és vannak további kisebb akváriumok is, de láthatunk pingvineket és hódokat is. Néhány órával lehet számolni az itt tartózkodást, szép de fárasztó program, így amint befejeztük a látogatást egyből vissza is mentünk a hotelbe a szobánkat elfoglalni és a tetőn található medence partján erőt gyűjteni a következő napokhoz, amelyben a kilátás is a segítségünkre volt. A tetőn néhány nyugágy és egy hideg vízű, 1,2 m mély medence található, amely napsütésben és erős szélben azért tényleg hideg, esti fürdőzésnél már inkább elviselhető volt.

A következő nap a Belém városrészbe vetettük bele magunkat, ahová felszíni tömegközlekedést választottuk. A hoteltől pár perc sétára van egy buszmegálló, ahol a 738-as busszal (Saldanha megálló), majd átszállva a 15E jelzésű villamosra (Alcantara - Av 24 Julho megálló) a Belém toronyhoz jutunk. Mivel vasúton és autóúton is át kell mennünk, amit csak gyalogos felüljárón keresztül tehetünk meg, érdemes előre megkeresni, hogy hol is vannak ezek, mert nem sűrűn vannak. A torony látogatható műemlék, de kívülről is impozáns, tényleg csodálatos látvány. A városnegyed felfedezését gyalogosan folytattuk.

Padrao dos Descobrimentos, a tengeri felfedezők emlékműve, amelynek a tetejére fel lehet menni lifttel €10 ellenében és biztosan szép kilátás nyílik onnan, de ezzel a lehetőséggel nem éltünk, mi inkább lentről nézelődtünk. Az előtte lévő téren a díszkőben egy világtérkép van, amelyen mutatják be a portugál hajósok útjait, mikor és melyik földrészre jutottak el, és az emlékmű is a portugál felfedezéseknek állít emléket. Utunk egy egy parkon keresztül vezetett a Szent Jeromos kolostor felé, amely a világörökség részét képezi és jegy ellenében látogatható, szintén egy impozáns épület, mi haladtunk tovább megkóstolni a portugál gasztronómia csúcsédességét.

A Pastéis de Belém cukrászdát, amelyben készítik 1837 óta ezt a portugál nemzeti süteményt, amely egy krémeslap kosárkába töltött vanília ízű krém, amit megsütnek. Olyan mint egy vanília ízű tejpite, melegen árulják  €1,4-ért darabját vagy 6db-os kiszerelésben €8,4-ért. Az üzletet nem lehet eltéveszteni, mert mindig rengeteg ember áll előtte kígyózó  sorokban, hogy ehhez a friss sütihez hozzájusson. A boltnak 3 bejárata van, ha szembe állunk vele, akkor a baloldalinál csak pastéis-t tudunk venni db-ra vagy 6-os pack-ban, a középső ajtón a beülős részbe tudunk bejutni, míg a jobbszélső az a Historic Gate, amelyen keresztül az eredeti eladótérbe jutunk, ahol más egyéb süti mellett ajándéktárgyakat is tudunk vásárolni. A frissen és melegen megvásárolt pastéis-t a közeli parkban fogyasztottuk el és ez semmiben nem hasonlít a boltihoz, ezt tényleg itt kell megkóstolni, frissen melegében. 

Előzetesen konkrét időpontra váltottam jegyet a Quake Museumba: 1755-ben a városnak át kellett élnie egy természeti katasztrófát, egy földrengés rázta meg. A kiállítás várakozásaimon felüli volt, mind kidolgozottsággal, mind az üzenetekkel, amiket át akarnak adni a látogatóknak. Vannak benne szimulációk, amelyen keresztül átélhetjük a rengések erejét, sok információ általánosságban a földrengésekről és az utóhatásokról. Úgy van felépítve, mintha egy szabaduló szoba lenne, majd minden helyiségben egy adott témakört dolgoznak fel és adnak információt. Minden egyes helységben 10 percet lehet maradni, addig van idő olvasgatni és kipróbálni az elhelyezett dolgokat. A kijáratnál a szuvenir shop-ba jutunk, ahol akár egy túlélő szettet is beszerezhetünk magunknak. Bár ezen kívül nem voltunk más kiállításon, de ezt mindenképpen ajánlom. 

Már délutánra járt az idő és az Április 24-e híd felé vettük az irányt az Alcantara városnegyed felé, mert a pillérnél lévő kikötőből indult a vízibuszos hajókázás. A híd első és sokadig látásra is olyan mint a Golden Gate híd, de van különbség közöttük, mégpedig az, hogy ezen jár a vonat is. Ezen nincsenek betonsávok, ezért nagyon hangos és zajos, csak a vasszerkezetből áll a pályatest. A híd alatt találhatóak régi dokk épületeit mára egy csodás kikötői étteremsorrá alakították át, amelyek közül a Capricciosa nevű olasz éttermet teszteltük és finomat ettünk. A Hippotrip gyülekezőhelye a kikötő egy távolabbi pontján volt, amire szintén előzetesen online vettünk jegyet. A túra 1,5 óra hosszú volt, egy kétéltű jármű fedélzetén. Először tett egy rövid kört a városban, majd belehajtott a vízbe és így csónakáztunk tovább és nézhettük meg a Belém városnegyedet egy másik perspektívából, miközben az idegenvezető folyamatosan fenntartva az érdeklődést, viccesen osztotta meg az információkat az éppen látottakról. Természetesen többféle hajóprogram közül választhatunk vitorlás vagy éppen gyors motorcsónakról legyen szó.

Megkoronázva a napunkat az naplementét az Amoreiras bevásárlóközpont tetején lévő kilátó teraszról tekintettük meg. A terasz a 18. emeleten van, ahonnan belátni az egész várost. A jegy €5-ba kerül fejenként, amely egyszeri belépésre jogosít fel és addig marad fenn az ember amíg csak szeretne, de legkésőbb záróráig. Fent erős szélre kell számítani, csodás kilátással. A földszinten az infópultnál lehet jegyet venni, majd az első emeleten lévő lifttel lehet felmenni a kilátószintre. A teraszon néhány fotel található és üveg korlát körbe, hogy minél jobb kilátást biztosítson. Úgy érdemes ide érkezni, hogy még világosban is lássuk, majd megvárni a naplementét, hogy elénk táruljon a kivilágított város.

A következő nap a sport kapta a főszerepet, mert ellátogattunk a város két híres futball csapatának stadionjához. Először az Estadio Jose Alvalade stadionhoz mentünk, amely a Sporting otthona, ahová a Verde és Amarela metróvonalakkal lehet eljutni és leszállni a Campo Grande megállónál kell. Körbejártuk a létesítményt, a metróból feljőve először a szuvenír shop bejáratát pillantjuk meg, majd tovább haladva követve az út jelzőket máris a múzeum bejáratához értünk. Az időzítés nem volt szerencsés, mert korán értünk oda, így vártuk, hogy a pénztár kinyisson 10 órakor, és utána még fél órát, hogy a múzeum is kinyisson. Azt kapja az ember amit várt, rengeteg serleg és történet elevenedik meg és nemcsak a futballról szól, hanem minden sportágról, amit a klubnál lehet űzni. Innen a 767-es jelzésű busszal (R. Prof. Fernando Fonseca megállótól) mentünk át az Estadio de Benfica-hoz, a Benfica otthona, amely megközelíthető az Azul metró vonallal és az Alto dos Moinhos megállónál kell kiszállni. Az elképzelés ugyanaz volt, hogy csak a múzeumot tekintjük meg és arra azért kíváncsi voltunk, hogy hogyan emlékeznek meg a klub egyetlen magyar játékosáról, aki a pályán vesztette életét. Megemlékeznek, egyben szívszorító és tiszteletreméltó módon. A stadiontúrák most kimaradtak, de van miért visszamenni, akár egy meccsre is.

Egy kis pihenőt követően a belváros felé vettük az irányt és a belvárosi rész meghódítását terveztük. Elmentünk a Pink Street-re, ahol az aszfaltnak is rózsaszín a színe, fejünk felett színes kinyitott esernyők. Ez egy művészutcának tünt. Ebédhelyszínt keresve betértünk a Time-Out Market-ra, amely egy régi vásárcsarnokból lett kialakítva, tulajdonképpen egy étterem plázává. Körbe éttermek, középen asztalokkal és tömve volt ebédidőben. Végül egy Honest Greens jött szembe, nem is volt kérdés. A folyóparton gyalogoltunk tovább és egy tágas térre érkeztünk, ahonnan a Rua Augusta diadalív alatt áthaladva a sétáló utcákhoz jutunk, a hívogató üzletekkel és az augusztusi tömeggel. A háttérben a Sé de Lisboa

és a Castelo de SaoJorge látható, amelyet csak tisztes távolságból tekintettünk meg. Az egyik oldalutcában megpillantottuk a Szent-Jusztina felvonót, amely egy kilátó torony, de itt sem álltunk sorban.

Másnap reggel elhagytuk a szállodát és az Oriente vasútállomásra mentünk a már jól ismert piros vonallal, mert vonattal első osztályon folytattuk portugáliai utunkat Portó városába. A jegyeket online előzetesen már megvettem a helyi vasút honlapján, €28,5-be került fejenként, de megérte, mert nagyon kényelmesen utaztunk. Volt nagyobb lábhely, konnektor a töltéshez, lábtámasz napellenző, kabátakasztó állt a rendelkezésünkre. A vonat egyébként nagy sebességgel közlekedik, 220km/h az utazó sebessége, így érthető, hogy hogyan tud 3 óra alatt Portóba érni, nagyon kényelmesen. Csodásan éreztük magunkat, Lisszabon városában egy bakancslistát várost ismertünk meg, kiváló úti cél!

Képek: