Hozzávalók a
tésztához:
- 30 dkg finomliszt
- 1 csomag sütőpor
- 18 dkg zsír (vagy 22 dkg vaj)
- 10 dkg kristálycukor
- 1 tojás
- 1 citrom héja és leve
- lekvár (barack)
Hozzávalók a habhoz:
- 3 tojás
- 20 dkg cukor
- ½ csomag vaníliás cukrot
- 15 dkg darált dió
A sütemény elkészítését kezdjük
azzal, hogy a 30 dkg lisztet összekeverjük az 1 csomag sütőporral egy edényben.
Ezzel párhuzamosan egy másik edényben összekeverjük a 15 dkg zsírt (vagy 22dkg
vajat) a 10 dkg cukrot, az 1 egész tojást és az 1 citrom reszelt héját és
kifacsart levét összekeverjük. Célszerű az egyes hozzávalókat egymás után
adagolni, hogy jól össze lehessen keverni, az ízek ezáltal jól összeálljanak. Bár
a recept nem írja, de mint minden édes süteménybe – ahogyan azt a nagymamától
tanultam – egy pici, csipetnyi (pontosabban egy késhegynyi) sót tegyünk bele. Miután
összeállítottuk az omlós tésztát jól össze kell gyúrni, hogy később ki lehessen
nyújtani. Mivel ez egy, a tetején rácsos sütemény, a kész, összegyúrt tésztát
meg kell osztani a sütemény alsó rétege és a rácsok között körülbelül 1/3 – 2/3
arányban. Ezt követően a tészta nagyobb részét vékonyan kinyújtjuk, és egy
tepsibe tesszük, amelyre ízlés szerint lekvárral kenjük be. Elsődlegesen a
baracklekvárt ajánlom.
A tepsit picit félretesszük és összeállítjuk a habot.
Ehhez szintén két edényre van szükségünk. Az egyikben a 3 tojás fehérjét, a
másikba a tojás sárgáját tesszük bele. A tojás fehérjét kemény habbá verjük. A
másik edényben a tojás sárgájához hozzá adjuk a 20 dkg cukrot, ½ csomag vaníliás
cukrot. Nyugodtan rakjuk bele az egész csomagot, mert nem biztos hogy tudunk
mit kezdeni fél csomaggal. Ezt jól kikeverjük és hozzáöntjük a habot, de
vigyázni kell, hogy a hab ne törjön meg, ezért nem szabad nagy erővel elkezdeni
kavarni, csak óvatosan szabad kevergetni. A keverés során hozzá kell adagolni a
15 dkg darált diót. Ez ízlés szerint lehet több is, ha valaki diósabban
szereti. A kész habot a tepsibe öntjük, a korábban lekvárral megkent tésztára. A
kisebbik adag tésztából pálcikákat sodrunk mintha vékony hosszú kiflit
készítenénk, s azokból rácsozatot készítünk. Bár én nem kentem meg, de a recept
szerint a sütés előtt tojással megkenhetjük a rácsokat. A sütőt 180 fokra kell
melegíteni és kb. 40 percig sütni. A sütés ideje alatt azért sokszor
ellenőrizzük, mert gyorsan készen tud lenni. Lényeges, hogy ha elkészül a
sütemény a tepsiben kell kihűlni hagyni. Lehetőleg magas oldalfalú tepsit
válasszunk a sütéshez. Ha kihűlt, érdemes először egy vágódeszka segítségével
kifordítani a tepsiből, majd újra a talpára helyezni és ezután felszeletelni és
nem a tepsiben. Ez egy morzsálós sütemény, így célszerűbb nagyobb, szélesebb
darabokra vágni.
Sütésre fel, jó étvágyat kívánok hozzá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése