Látogatás a Batha portán
A Pityerszeri műemlék együttes
mellett a község méltán ismert és híres a tökmagolajról. Itt két porta is
található, amelyek különböző magvak sajtolásával foglalkozik. Mindenféleképpen
célszerű előre időpontot leegyeztetni, mert különben a látogatás azzal együtt
lesz teljes. Ennek hiányában csupán vásárolni tudunk, ha a háziak otthon
vannak. A szállásadónk közbenjárásával a Batha portára foglaltunk tökmagütésre
időpontot. Ha Őriszentpéter felöl érkezünk akkor nagy táblák jelzik, hogy merre
kell menni. A szállástól néhány perces autóútra van Felsőszeren. A Pityerszeri
műemlék együttes irányába kell elindulni és a tábla jelzését követve jobbra
kell tartani. Az útelágazástól kb 800m-re található a porta. Az előbbiekben
említett két tökmagsajtoló ugyanebbe az irányba van, egymás után ezen az úton,
a Batha porta a második, de a táblák jól jelzik.
A család már várt minket és már megtették az előkészületeket a bemutatóhoz. A
ház mellett ki van alakítva egy kis vendégfogadó rész, ahol van kemence és egy
fával melegítő platni. Már előre be volt gyújtva, hogy a kellő hőfokra ne
kelljen várni, továbbá a tökmag is le volt darálva, összekeverve, amit a meleg
platnin kevergetni kellett. Ezt mindenki kipróbálhatta, kevergetett egy
keveset. Ezzel párhuzamosan lehetőség volt a különböző olajok megkóstolására. Ez
úgy zajlott, mint egy borkóstolás, vagy mint egy bodzaszörp verseny. Kis
tányérokba minden egyes olajból öntöttünk egy keveset, a tálka mögé helyeztük
az üveget, hogy tudjuk mi van benne és friss kenyérdarabokat belemártva
kóstoltuk őket.
A fő attrakció a tökmagolaj volt, de mellette mák, dió,
mogyoró, len, szőlőmag olajak is megtalálhatóak. Miután a pörköléssel végeztünk
egy lyukacsos tégelybe tették a masszát és kézi erővel, amelyet mi
biztosítottunk hozzá elkezdtük kisajtolni a friss, forró tökmagolajat, amelyet
szintén kóstoltunk és elmondhatom, hogy ennek nincs párja. A kisajtolt
tökmagpogácsát meg lehetett ízlelni, amely olajtól mentes, meleg összepréselt
massza volt. Ez kiválóan alkalmas kenyértésztákhoz felhasználni. Ezután
lehetőség nyílt vásárlásra. Négyféle kiszerelésben kaphatóak az olajok, van
0,1l, 0,25l, 0,5l és 1l üveg. Nálunk a legkelendőbb a 0,1l –es kiszerelés volt,
amelynek ára 800-1000 Ft között mozgott.
Mindenkinek nagy élmény volt, a sajtolás, az ízletes és egészséges olajok
kóstolása és megint tanultunk valami újat. Ezt az élményt és programot
mindenkinek ajánlom. Olajra fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése