Oldalak

Keresés

2013. július 23., kedd

Szalafő – népi műemlék együttes

A pityerszeri látnivaló

Szalafő község a nevét az itt eredő Zala folyóról kapta, amelyet itt még Szalának neveznek. A községet hét dombra épült szerek alkotják úgy, mint Papszer, Pityerszer, Templomszer, Alsószer, Gyöngyösszer, Felsőszer, Alsószer, Csörgőszer. A „községrészek” nevében szereplő „szer” szónak van jelentősége, hiszen ezek a település szerkezetére utalnak és laza szerkezetű házcsoportot jelölnek. Az Őrségben több ilyen szeres település is található, amely általában az akkori lakosok nevéről kapta a nevét, mint pl.: Kovácsszer. Az idő során csupán néhány szer maradt fenn, amelyek közül a legjelentősebb a Pityerszeri Népi Műemlék együttes, amely a szállástól néhány kilométerre volt megtalálható. A pityer elnevezést a pacsirta népies nevéről kapta, nem pedig az itt őshonos pityer madárról. Az őrségi skanzen egy domb tetején található közvetlenül az út mellett, nem lehet eltéveszteni. Bár az út mentén is meg lehet állni, de célszerű továbbhaladni még pár métert és az erre a célra kijelölt parkolóhoz érünk. A skanzen megtekintése idegenvezetővel történik és azzal is ajánlom, mert így még többet megtudhatunk az akkori házak kialakításáról. Természetesen belépő ellenében látogatható a műemlék, amely felnőtteknek 650,- Ft-ba kerül fejenként. Itt bemutatásra kerülnek azok az életterek, amelyek az akkori lakosok életét jelentették.
Elsőként a füstös házat tekinthetjük meg. Mivel a ház csak egy helységből állt, a kemence látta el a konyha és a fűtés funkciót és a füst elvezetése nem volt megoldva, így a füst a szobában keringett. Arra a célra, hogy a füst távozzon a helységből az ajtónál alakítottak ki egy nyílást. Olykor az ajtó felső részét is kinyitották. Ezen háztípushoz kapcsolódtak még kamrák, kétszintes ólak (alul a disznók, felül a szárnyasok). A skanzen épületei közül ez a ház nem eredeti helyén épült, hiszen ezt ideszállították egy szomszédos szerről, de ezzel együtt teljes a műemlékegyüttes. Tovább haladva egy zárt, „U” alakú ház együttest található. Ez már a modernebb és jobban szeparált életteret mutatja be. Külön van a konyha és a szoba, bár a konyhában található kemence a helység szoba felöli oldalán kapott helyet. Bár ki van alakítva állatok számára az ól, de a nagy hidegben meleg trágya felhasználásával biztosítottak számukra kedvező hőmérsékletet. Megtekinthető még a kástu épülete, amely élelmiszerraktár és ól funkciót együttesen látott el, további raktár a gépeknek, szerszámoknak és kocsiknak. Az egyik korabeli lakóházban kiállítást alakítottak ki. Az egyik kiállítás a térség mindennapjaiba nyújt betekintést. Láthatjuk, hogy milyen eszközöket használtak, azoknak mi volt a népi elnevezése és szerepe a háztartásban. Milyen növényeket tudtak megtermelni és használni, illetve néhány korabeli fényképet az akkori munkás hétköznapokból. A másik kiállítás a hely élővilágát mutatja be a rovaroktól kezdve a nagyobb testű állatokig, persze csak kitömött formában. Itt található egy ismeretterjesztő játék: egymás mellett van öt sötét dobozban egy-egy faág. Aki ügyes az tapintással meg tudja állapítani, hogy milyen típusról van szó. Természetesen ha nem tudjuk, vagy nem vagyunk biztosak benne, akkor egy lámpa felkacsolásával megtudhatjuk, hogy milyen fát tapintottunk.
A körbevezetés végeztével lehetőség nyílik étkezésre a helyi büfében, szuvenír vásárlására, ahol a jegyeket vásároltuk, továbbá egy istállóban szintén fotókból és korabeli eszközökből álló kiállítás tekinthető meg, amelynek témája az olajsajtolás.
A térség és az itt lakók életébe lehet bepillantást nyerni. Mivel szinte ez az egyetlen hely, ahol ezeket az épületeket meg lehet tekinteni, ezért feltétlenül ajánlatos ide ellátogatni

Kapcsolódó bejegyzések:

  1.  Az Őrség vidéke  


További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése