Kirándulások az Őrségben
Szalafőtől délre található Magyarszombatfa települése,
amelyet akár a fazekasok városának is nevezhetnénk. A régi időkben nyolcvannál
is több fazekasműhely működött itt, de mára alig több mint tíz műhely aktív. A
település főutcáján végig haladva. az út mindkét oldalán láthatóak a fazekas cégérek
és néhol még a portékákat is kiteszik vásárló csalogató céllal. Tapasztalatink
szerint van arra lehetőség, hogy a megmunkálás folyamatát maga a mester mutassa
be, de erre előre be kell jelentkezni, le kell beszélni. Mi nem így tettünk,
csak betértünk az egyikbe. Hiba volt! Annyiban szerencsénk volt, hogy éppen dolgozott a mester.
Az egyik helységben már a kész tárgyak közül lehetett válogatni és vásárolni.
Az eladóval tudunk néhány szót váltani a fazekasságról, technológiáról így
tudtunk meg információkat erről a szakmáról. Előzetes bejelentkezés esetében
itt is van lehetőség bepillantást nyerni a fazekas szakmába, csekély összeg
ellenében. Ezt a programot feltétlenül ajánlom.
A település található még egy látványosság, a Vadászati
kiállítás. A főúton táblák jelölik a helyes utat, amely a menetirány szerint
jobb kéz felé lesz, amennyiben Bajánsenye felöl közelítünk. A kiállítás egy
vadász eredményességét mutatja be trófeák, kitömött állatok és prémek
formájában. A belépő 500,- Ft fejenként. A kiállításnak helyet adó épület
mellett találunk két elkerített területet, ahol állatokat tartanak. Az egyikben
vaddisznót, a másikban pedig őzeket tartanak. Ezek megtekintése ingyenes. A
kiállításon fényképezni nem lehetett.
A településről tovább haladva déli irányba a fény
templomához jutunk. Ez Velemér irányába van, az úton tábla jelzi az Árpádkori-templomot, amely az erdő közepén, a dombtetőn található. A templom 1270-ben
épült, és három egyformának tűnő ablaka van, amelyen keresztül a fény bejut a
templomba, megvilágítva a falon található freskót, amely 1377-78 között
készült. A látogatásunkat mindenképpen a délelőtti órákra tervezzük, mert a
fény játékát csak akkor tudjuk megtekinteni. Az ottani idegenvezető hölgy
mutatott fényképeket, amely lélegzet elállítóan szép és egyedi volt
megvilágítás volt látható. Kaptunk egy rövid történeti áttekintést a templom
életútjáról. Elmesélte, hogy közel 10 évig nem volt teteje a templomnak az
1870-es évek környékén. Az időintervallumot a benne nőtt nyír és fenyőfák
életkorából állapították meg. A falfreskó átvészelte ezt a tetőtlen időszakot, a
lemeszelést, amelyet a reformáció idején hajtottak végre, bár utóbb kiderült,
hogy ez megóvta az utókor számára. A templomba a belépő 300,- Ft-ba kerül. A
templomnál található egy büfé, ahol a térségre jellemző dödöllét frissen
készítik. A nyitva a koradélutáni órákig van, de javaslom, hogy nagyon finom
étel.
Hamár az étkezésnél tartunk az Őrségben a kecskesajtnak is
nagy hagyományai vannak. Több helyen, több településen is vannak sajtkészítők,
mi Felsőszenterzsébetre látogattunk el a Biofarm-ra. A település egy zsákfalu,
de Velemér felöl is meg lehet közelíteni. A GPS tudja az utat és fogadjunk szót
neki, függetlenül attól, hogy váltakozó útburkolaton közelítjük meg a helyet.
Kezdetben aszfaltos, amely fokozatosan földúttá és aprókavicsos úttá változik.
Egy helyen kellett közbeavatkozni, mikor olyan irányba akart vinni, ahol
mezőgazdasági géppel sem nagyon mernénk közlekedni. A településre a temető
mellett érünk be és balra kell fordulni és felkapaszkodni a domb tetejére. az
út végén található a Biofarm. Ez egy családi farm, ahol az apró állatok – vietnámi
malacok, tyúkok, libák – szabadon szaladgálnak, a nagyobbak, mint a kecske, a
szarvasmarha pedig elzárt területen voltak. Itt többféle terméket készítenek,
és még postán is rendelhető nem törékeny árut.
Ezeket a helyi látványosságokat érdemes megtekinteni, mert
így kaphatunk valódi képet a térség valamikori és jelenlegi életéről. Kalandra fel!
Kapcsolódó linkek:
További képek:
Kapcsolódó linkek:
További képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése