Oldalak

Keresés

2012. március 24., szombat

Párizs és környéki látványosságok

A tél elmúlt és újra itt a jó idő, amely ideális és kedvcsináló az utazáshoz. Bár túl vagyunk egy hosszú hétvégén, de még idén lesz rá lehetőség, hogy szabadnap elfogyasztása nélkül utazzunk a nagyvilágban. Korábbi írásaim között már beszámoltam Párizs néhány látványosságáról, ahová feltétlenül látogassunk el, ha a városban járunk.

Eiffel-torony, az öreg hölgy

Az 1889-es világkiállításra a szervezők pályázatot hirdettek meg, mégpedig egy torony építésére, amelyet a kiállítás szimbólumának szántak. Több száz jelentkező nyújtott be terveket, amelyek közül Gustav Eiffelé lett a nyertes, eredményét a mai napig Párizsban a Szajna partján láthatjuk, ez az Eiffel torony.
A torony építése az ötlet megszületésétől kezdve már nagy ellenszenvet váltott ki az emberekből, amely a mai napig megvan, hiszen többen úgy élik, hogy a torony rontja a városképet. Én úgy vélem ez butaság, hiszen az ember Párizsba látogatásának egyik oka biztosan az, hogy az „öreg hölgyet” a saját szemével is lássa. Ez Párizs egyik leglátogatottabb látványossága, itt mindig nagyon sokan vannak, ezért több órás sorban állásra fel kell készülni, ha a csúcsára fel szeretnénk jutni. A toronynak, amely 322m magas köszönhetően a 22m-es antennának a tetején, több emelete van, az első 57m, a második 116m, a harmadik 276m magasan található. A tornyot érdemes úgy bevenni, hogy emeletenként lassan megyünk egyre feljebb, hogy a csúcspontot tényleg a legfelsőbb szinten érjük el. Az első szinten van a legtöbb hely és időnk arra, hogy a várost a levegőből is megcsodálhassuk. Itt található vannak kiszolgáló egységek, de már csak akkor pazaroljunk időt erre, ha a kellően "eluntuk" magunkat. A középső emeleten ajándékbolt és egy étterem található. Amikor én itt jártam, akkor ezen a szinten kellett átszállni egy másik felvonóba, amely a csúcsig vitt. A liften rengeteg üveg felület van, a tetején, sőt még a padlóban is, ahol lehet látni a felvonó szerkezetet és a középső szintet hogy hogyan távolodik vagy éppen közeledik. A tériszonyosoknak azt ajánlom, hogy inkább az oldalsó ablakon nézelődjenek, nekem bejött. A torony reggel 9-től késő estig nyitva tart. Ha kedvet kaptunk a toronyhódításra, akkor nincsen más hátra, mint a jegyvásárlás. Többféle árképzése van függően, hogy milyen magasra szeretnénk felmászni, azaz liftezni. A csúcsra 1 felnőtt jegy 14 €-ba, a gyerek jegy (12-24 éves kor) pedig 12,5 €-ba kerül, de ha megelégszünk a második emelettel, akkor csupán néhány eurót spórolunk. A tornyot több módon is meg lehet közelíteni. Én a 9-es vonal „Trocadero” megállóját javaslom, mert a föld alól feljőve már alig várjuk hogy megpillanthassuk a tornyot. A Trocadero egyéként kiváló fényképkészítési lehetőséget biztosít, a torony egybe belefér a képbe.
Tudta e:
  • 1889 óta több mint 5 milliárd képeslapot adtak el a toronyról
  • Mai napig működik olyan bizottság, amely a torony lebontását szorgalmazza.
  • 1929-ig ez volt a világ legmagasabb épülete
  • A tornyot 7 évente újrafestik, amelyhez több tíz tonna festék kell
  • A toronyban közel 15.000 fémdarab van, amelyet 2,5 millió csavar tart össze
  • Jelenleg műemlék
Invalidusok
A Szajna partja bővelkedik városi látványosságokkal, egy csipetnyi történelemmel. Az orosz-francia együttműködés előtt tisztelegve a III. Sándorról elnevezett hídon átkelve az Invalidusok impozáns épülete tárul elénk. A dóm több magas rangú katonának és hadvezérnek ad végső nyughelyet, de mind közül a legismertebb a híres francia stratéga, Bonaparte Napóleon. Az Ő, zöld grániton fekvő vörös koporsója a pince szinten található, de a dóm közepén egy körerkélyről is vethetünk rá néhány pillantást. Az egyik monda szerint Napóleon azért akart ilyen monumentális nyughelyet magának, hogy az emberek felnézzenek rá még halála után is. Nos, ez a kívánsága teljesült. Számomra nagy hatással volt az épület és a környezet, amelyet leírni nem hiszem, hogy lehet inkább át kell élni. Az, hogy egy valaha élt és ismertté vált ember, egy történelmi személy "még mindig velünk van", az vegyes, meg nem érthető érzéseket tud kiváltani az emberből a koporsó felett állva. Az Invalidusok épületegyüttesében található egy fegyvermúzeum, ahol a sok világháborús tárgyak mellett természetesen rengeteg Napóleon ereklyét is meg lehet tekinteni. Bennem nem hagyott mély nyomokat a múzeum, talán annyit, hogy több emelet és egy idő után már nem tudtam befogadni a látottakat. A téma iránt érdeklődőknek feltétlen ajánlom, egyébként kihagyható véleményem szerint. Megközelíthető a 8-as és a 13-as metróval, valamint a ’C’ jelű RER-rel, az „Invalidusok” megállónál kell kiszállni. A látogatás itt sem ingyenes, életkor és kedvezményfüggő, nagyságrendileg 5-10€.
A Montparnasse torony
A város délnyugati részén a 4-es, 6-os, 12-es és 13-as metróvonal Montparnasse-Bienvenüe megállónál található a Montparnasse felhőkarcoló, amelyre belépőjegy ellenében fel tudunk jutni és Párizst egy más szemszögből nézhetünk meg. Én voltam mind az Eiffel-tornyon, mind a Montparnasse tornyon és csak javasolni tudom, hogy inkább ide látogasson. Itt kisebb sorokkal találkozunk és csupán 7€-ba kerül a felnőtt belépő, az épület reggel 9:30-tól akár este 23:30-ig is nyitva áll az érdeklődők előtt. Ezért az összegért a 210 méter magas torony 56. emeletre egy gyors lift repít fel minket alig 40 másodperc alatt. A liftben az aktuális sebességet, magasságot folyamatosan láthatjuk a kijelzőn. Fent egy körpanorámás étterembe és kilátóba érkezünk meg. Innen gyalog kell továbbmenni további 3 emeletet a helikopter leszállóig, ahonnan csodás kilátás tárul elénk.
Ha fel vagyunk készülve vagy csak kíváncsiak vagyunk egy újabb történelmi helyszínre, akkor látogassunk el a néhai Bastille helyszínére. Ezt az 5-ös és a 8-as metróval tehetjük meg a megegyező nevű megállónál. A metróállomás úgy lett kialakítva, hogy a peronon a börtön korábbi fal részeit az állomásba beépítették. A híres épület megsemmisült, a helyén egy bronz oszlop áll egy körforgalom közepén, ahogy ezt a városban már megszokhattuk. Ha túlzottan elfáradtunk volna, akkor javaslom, hogy látogassunk el a Park de la Villette-be. A helyet a 7-es metróval tudjuk megközelíteni, a legközelebb megálló a Porte de la Villette. Itt Tudomány és technika háza (Cité des Science) mellett egy gömb mozit, a La Geode –ot találjuk. Ne ilyedjünk meg, itt nem a legújabb kasszasikereket vetítenek, hanem természetfilmeket és zenei produkciókat, az előadások hossza kb. 1 óra, amelyre egy felnőtt jegy ára 10,5€-t. Az első előadás 10:30-kor, az utolsó 20:30-kor kezdődik. Ha hosszabb időt tudunk a városban eltölteni és egy-egy pihenő napot is be tudunk iktatni, akkor feltétlenül látogassunk el a moziba, mert életre szóló élményben lehet részünk. A nézőtér nagyon meredekre van kialakítva és bárhová nézünk a vásznat látjuk. Az első előadásomon arra emlékszem, hogy bár természetfilmekről van szó, de volt olyan felvétel ami nagyon élethűen hatott rám, mint nézőre és a karfába erőteljesen kapaszkodtam.
A városon kívül is találni látványosságot, amely felkeltheti érdeklődésünket, egy csipetnyi történelem Versailles-ban, móka és szórakozás a Disneyland Paris-ban vagy afrikai állatok között autózni a Thoiry rezervátumban.
A napkirály fényűző palotája Párizstól dél nyugatra található, a „C5”-ös jelzésű RER-rel lehet megközelíteni a Versailles – Rive Gouche megállóig kell utazni, a pályaudvartól a kastély néhány száz méterre található. A kastélykapuhoz érve ne lepődjünk meg a nagy tömeg láttán, itt mindig ilyen sokan vannak. A kastély területén található a palota, a Kis és Nagy Trianon épületei, a kert és a szökőkutak. Egységesen 18€-ért lehet belépőt váltani, amely egyébként mindenhová biztosít belépést. Jómagam először 1992-ben jártam itt és felkerestem a Nagy Trianon épületét, illetve annak egy bizonyos termét. Az épület az óriási park a kastéllyal ellentétes végében található. Átsétáltunk és bementünk az épületbe. Kerestük a termet, de nem nagyon volt kiírva, hogy hol írták alá a békeegyezményt. Így bátorkodtunk megkérdezni az idős teremőr hölgyet, hogy hol van a terem, mire ő kimért és lenéző tekintettel annyit válaszolt, hogy „maguk magyarok, ugye?” és nagy kegyesen megmutatta a termet. Versailles-i látogatást mindenféleképpen egy teljes napra tervezzük, mert nagyon nagy területen fekszik és sok mindent látnivaló van, illetve ahhoz messze van Párizstól, hogy csak egy rövid időre kiruccanjunk. Ha melegebb időszakban megyünk ivóvíz mindig legyen nálunk és a legkényelmesebb cipőnket válasszuk ki.
A 2012-es esztendőben a 20. születésnapját ünnepli Eurodisney, a mai nevén Disneyland Paris élménypark. Párizstól dél-keletre található, ahová a piros „A” jelű RER-rel lehet eljutni, a végállomás a Marne-la-Vallee (a vonalnak két végállomása van ebbe az irányba). A vonat a park főbejáratánál áll meg, így sokat gyalogolnunk sem kell a pénztárakig. A jegyek többféle kombinációja létezik, javasolt olyat venni, amelyik mindkét parkba érvényes egyazon napon, amelynek ára 60€ fejenként. Az esztendők alatt sok változáson ment át a park, jelenleg az alábbi területekből áll:
  • Disneyland Park: itt minden délután szokott lenni egy nagy felvonulás, ahol a legtöbb figura megelevenedik, kiváló fényképezési lehetőség, a felvonulás naponta egyszer van. A park az alábbi 5 „land”-re osztható.
o Main Street, USA: a park főbejárata után tárul elénk ez a mesés főutca. Itt van vasútállomás, amellyel tehetünk egy kört a park körül, amelynek minden „land”-nél van megállója, vagy a lóvasút egy példányát is igénybe vehetjük. A főutca tulsó vége a park közepén található, ahonnan a többi parkrész könnyen megközelíthető.
o Frontierland: az amerikai vadnyugatból kaphatunk egy kis ízelítőt. Feltétlen próbáljuk ki a bányavasutat és a kísértetkastélyt, ezek a főbb attrakciói ennek a területnek. Ezeken túl hajózhatunk egy igazi korabeli gőzössel vagy átélhetünk egy lövöldözést indiánokkal, cowboyokkal.
o Adventureland, a kalandok birodalma: van itt Indiana Jones ihlette hullámvasút, amely 360 fokot is leír, megmászhatjuk Robinson egykori lakhelyét, láthatjuk Cook kapitány hajóját és akár a Karib-tenger kalózaival is találkozhatunk.
o Fantasyland, azaz fantázia ország: ezt a parkrészt főleg a kicsiknek ajánlom, mert rengeteg játék és attrakció van, amely a gyerekek számára inkább elérhető.
o Discoveryland, a „jövő országa”, ahol több hullámvasút is helyet kapott, mind közül a fő attrakció a Space Moutain: Mission 2.
  • Walt Disney Studios Park: ahogy a neve is elárulja a filmkészítés, a színház és az animáció világába kalauzolnak el bennünket. Átélhetünk egy részt az Armageddon című filmből, amikor az űrállomáson vannak és az űrsiklóra kell átszállniuk, mert tűz üt ki, vagy az meghallgathatjuk az Aerosmith zenéjét a Rock ’n’ Roller Coaster hullámvasúton, részt vehetünk egy kulisszák mögötti utazáson, ahol néhány katasztrófát élhetünk át. Amit feltétlenül ajánlok megnézni az a Motoeurs…Action! kaszkadőr show. Naponta csak néhány alkalommal kerül megrendezésre, de garantált látványosság és izgalom közel másfél órában.
  • Disney Hotelek: ha úgy érezzük, hogy egy nap nem elég az összes attrakció kipróbálásához, akkor van lehetőségünk a többcsillagos szállodákban aludni, hogy reggel nyitásra odaérjünk a kapukhoz. Egyik régi vágyam, hogy itt ébredjek, de azért elég borsos áruk van.
  • Disney Village: éttermekkel, mozikkal és szórakozási lehetőségekkel bővelkedő rész a hotelek és a vidámpark között.
Párizstól mintegy 60 km-re Thoiry-ban található egy afrikai állatrezervátum. Ez olyan típusú állatkert, ahol autóval kell behajtani és végigmenni az állatok között. A felnőtt belépő 27,5€-ba kerül, nyitva tartása akár 10:00 – 18:00 között, az élmény óriási, tudom ajánlani mindenkinek. Egy nehézség van, mégpedig eljutni ide, mert autó mindenféleképpen kell az állatkert megtekintéséhez. Másik megoldás, hogy Párizsból szerveznek ide buszos utakat, arra be lehet fizetni, az jelenleg 49€-ba kerül. Thoiry-ban található egy kastély is, amely megtekintése mindkét fenti árban benne foglaltatik. Amikor én itt voltam 2005-ben, akkor pont olyan időszakot és napszakot fogtam ki, hogy engem egyes egyedül végigvezettek idegenvezetővel a kastélyon. A rezervátum és a kastély magánkézben van és a kastélyban laknak, így bizonyos részek nem is látogathatóak. Ki szeretné, ha turisták néznének be hozzá, miközben saját otthonában ténykedik, vagy éppen pihen.
Ha még nem jártunk a francia fővárosban és nem tudjuk, hogy hány napra lenne érdemes elmenni, de minden látni szeretnénk, én azt javaslom, hogy hozzunk kompromisszumos megoldást. Első látogatásra egy hosszú hétvége, 2-4 nap, bőven elegendő, de nem tervezzünk be minden nevezetességet, maximum a számunkra legkedvezőbb ötöt, mert nem fogjuk élvezni.
Minden kedves olvasónak kívánok jó utazást és élményeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése