A kiránduláson két napos pihenést követően vettünk részt. Igazából látványosság nem volt a programban, inkább csak az volt a vonzó, hogy hajókázhatunk újra és más helyszínen tudunk pancsizni a Jón tengerben. A szállodai transzfer valamivel 9 óra után érkezett, nem kellett korán kelni, majd a Régi erőd alatt található kikötőbe vitt minket, ahonnan indult a hajónk. A program az volt, hogy egy szinte lakatlan helyre elvisznek bennünket, ahol tudunk fürdőzni a tengerben, térítés ellenében vízi sportokat is ki lehetett próbálni úgy, mint jetski, ernyőzés, banánozás. A tengeren kb. 1 órát töltöttünk, ragyogó napsütésben és menetszélben. A tengerpart valóban mesés volt, a hajóval a parton a homokban kötöttünk ki, mert itt elég mély a tenger ehhez. Ez a fürdőzés alatt is éreztük, mert nagyon gyorsan mélyült az amúgy homokos part, a víz pedig hideg volt. Térítés ellenében lehetett napernyőt és nyugágyat bérelni arra a néhány óra hosszára, amíg ott tartózkodtunk, de az árát megkérték. A napernyő 4€-ba, a nyugágy 2€-ba kerül. Még az utasok fürdőztek, addig a legénység az ebédet készítette el frissen. Volt saláta, grillezett húsok, köret és 1 pohárüdítő. Röviddel az ebéd elfogyasztását követően már indultunk is vissza, de tettünk egy kerülőt a sziget legismertebb látványossága felé a Vlacherna kolostor és az Egérsziget felé. A kolostor egy mesterséges félszigeten fekszik és a mai napig működik, a helyi rend fennhatóságában van, csak úgy, mint az Egérszigeten működő templom. Ezt a két épületet akkor is látjuk, amikor a géppel landolunk, illetve felszállunk, illetve a kirándulások alkalmával a főútról is pillantásokat vethettünk rá. A hajóút hamar véget ért, de egy tartalmas napot töltöttünk el. A szállásra időben visszaérkeztünk és kényelmesen neki tudtunk kezdeni a vacsorához, és készültünk az utolsó napunkra és a hazautazásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése