Oldalak

Keresés

2018. október 7., vasárnap

Múzeumok a fővárosban - a Memento Park

0 megjegyzés
Főbejárat
A "Múzeumok a fővárosban" sorozatom következő részeként egy történelmi emlékparkot mutatok be, amely egy elmúlt korszakot és annak jellegzetes szobrait vonultatja fel nagy számban, töményen és életnagyságban, ez a Memento Park. A park a 7-es számú főút mellett található, amit a Kelenföldi pályaudvarról induló 150-es jelzésű autóbusszal lehet tömegközlekedéssel a legegyszerűbben megközelíteni és egészen a „Memento Park” megállóig kell utazni. Érdemes ülőhelyet találni, mert a  Kelenföldi pályaudvartól még 14 megálló a Park. A buszról leszállva jobbra kell fordulni és már látjuk is a park monumentális bejáratát, ahol három szobor fogad bennünket. A bejárattal szemben egy felvonulási teret alakítottak ki, oldalt két barakk épülettel, közében egy monumentális beton talapzat, rajta az elhíresült csizma. A park térítés ellenében látogatható, egy felnőtt belépőjegy 1500 Ft-ba kerül, a nyitva tartás is a szabadtéri múzeumoktól megszokott, délelőtt 10-től napnyugtáig tart. 
Vas csizma a felvonulási területen
A park kialakítását tekintve 3 ovális körből áll, amely kerületén vannak elhelyezve a városok utcáit korábban „díszítő” domborművek és emlékművek, illetve szobrok. A középső ovál közepén egy vörös csillagot pillanthatunk meg, amely virágból van kirakva. A művek egészen változatosak, olykor gigászi méretű alakot ábrázolnak, olykor csupán egy propaganda szöveg került feltüntetésre, bár az mind orosz és magyar nyelven. A műveknél magyar és angol nyelvű információs tábla található, amely az emlékműről árul el néhány hasznos információt, többek között azt, hogy mely városban állt, mit szimbolizál és ki készítette. Számomra a tömény történelem inkább nyomasztó volt és egy kicsit felfoghatatlan, hogy ezek a művek valamikor – nem is olyan régen, kézzel fogható időtávban – tényleg propagandaként szolgáltak. Természetesen itt, ha szeretnénk egy darabkát magunkkal vinni azt szuvenír formájában megtehetjük, amelyet a pénztárnál tehetünk meg. Itt megtalálhatóak kitüntetések, poszterek vagy a kommunizmus utolsó leheletét tartalmazó konzervdobozt.
Vörös csillag virágokból
Ahogyan az előzőekben említettem a felvonulási tér két oldalán találhatóak barakkok, amelyben kiállítás kapott helyet. Ez időrendbe mutatja be az 1956-os történéseket, angol-magyar nyelvű szöveg és képi illusztrációk kíséretében. Megtudhatjuk, hogy hogyan alakult ki az 1956-os helyzet, illetve a park megnyitásáig mi történt, mi változott meg hazánkban. Itt kialakításra került egy vetítő terem is, amelyben négy rövidfilmet mutatnak be. A történet szerint a belügyminisztérium archívumából kerültek elő, amely kópiák szigorúan titkosak voltak és témájukat tekintve korabeli oktatófilmek voltak a megfigyelő tisztek számára, amelyek a poloska telepítés fortélyaira vagy a beszervezés menetét mutatták be. Ezekből a felvételekből lettek összevágva ezek a kisfilmek. A filmek egyenként 15 perc hosszúak, de érdemes végignézni őket, mert tanulságosak és máshol nem tekinthetőek meg. A múlt iránti érdeklődéstől vezérelve látogattam el Parkba, ahol egy helyen láthatom egy meghatározó korszak emlékeit. Meglepetésemre a látogatásom alkalmával szinte egyetlen magyarként sétálgattam a szobrok között, a nagyobb létszámú külföldi látogatók, turisták mellett. Biztos vagyok benne, hogy a hely mindenkiben kivált valamilyen érzést vagy emléket, korosztálytól függően, bennem egy kérdőjel és a miért érzése kavargott.

Képek:






2018. szeptember 2., vasárnap

Négy csillagos kényeztetés Dunakilitin

0 megjegyzés

A négycsillagos Diamant Hotel Dunakiliti külső részén, a szlovák határ tőszomszédságában, a holt Duna egyik ágának a partján található, a magyar fővárostól 180 km-re, de Pozsony (35km) és Bécs (95km) is elérhető távolságra van. A szállodáshoz érve az érkezők és távozók számára fenntartott parkolóhelyre állhatunk be, míg a bejelentkezést elvégezzük. Az üdülési csomag, amit választottunk, több a hotel által kínált szolgáltatást tartalmazott egyszeri ingyenes vagy kedvezményes igénybevétellel. A főbejáratnál a bérelhető kerékpárok sorakoztak, míg az előtérben PS3-as játékgépek várták a következő játékosokat. Miután elfoglaltuk a szobát elindultunk felfedezni a hotelt, hogy mit és merre találunk.
A hotel látképe
Mivel a hotel medencéit, épületen kívüli szolgáltatásait nem csak szálló vendégek vehetik igénybe, ezért azoknak igen borsos árai vannak, és külön-külön be kell rájuk jelentkezni, illetve emiatt a hétvégén nagyobb a tömeg. Ilyen a gyermek játszóház (ár: 1.500 Ft/gyerek/nap és 1.000 Ft/felnőtt kísérő/nap), a bowling (ár: 2.000 Ft/óra/pálya), a kerékpár, vízi bicikli (1.300,- Ft/óra) vagy éppen a kajak (ár: 1.000,- Ft/óra) bérlése. Természetesen, ha olyan csomagot választunk, amelyek ezeket a tételeket tartalmazzák, akkor nem kell külön téríteni a szolgáltatást.
A hotel játszótere
A kinti részen helyett kapott egy bár, ahol étkezni és koktélozni is egyaránt lehet, egy felnőtt csúszda medencével. Külön medence van a kicsiknek, amelyen egy mászóka és több csúszda is helyet kapott, valamint egy több részből álló játszótér is.
A nagy hőség miatt itt is az árnyékot kerestük, de nem sok volt. Egy nagy füves rész vette körül a medencéket, amelyre először azt hittem, hogy fejlesztési terület, de aztán világossá vált, hogy azok a kinti rendezvények, pl. csapatépítők helyszínéül szolgál, és nem lesznek fák ültetve, árnyékban reménykedve. A folyóparton is kialakítottak egy homokos részt, megkönnyítve ezzel a vízbe jutást a vízi biciklizők, a kajakozni vagy éppen a fürdőzni vágyók számára.

Állatsimogató
A szomszédban található a Sári Csárda, amit a hotelből közvetlen átjárással is megközelíthető. Finom és ízletes ételekből lehet választani, amit akár a Dunára kihelyezett mólon, a teraszon vagy a klimatizált benti termek egyikében lehet elfogyasztani. Ami rossz volt az a rengeteg darázs, amelyek szinte ellehetetlenítették a kinti étkezést, pihenést. A hotelből az étterem felé vezető sétányon találkozunk egy állatsimogatóval, amelyben több tipikus magyar háztáji állat tekinthető meg és simogatható a gyermekek nagy örömére. Ott tartózkodásunk alatt csupán kecske és bárány volt a karámokban, hiányoltuk a többi állatot. A hotel nyújtotta félpanzió egyébként elegendő és bőséges volt, bár az esti utántöltés néhány étel esetében korlátos volt, amit több fórumon negatívumként is megfogalmaztak a szállóvendégek.

A környezet nyugis, minden adott itt a pihentető nyaralásra, bár a külsősök nagyobb létszáma zavaró lehet. A térség belföldi és külföldi látnivalókban, kirándulási lehetőségekben gazdag. A hotel által nyújtott szolgáltatások sokrétűek, így biztosan mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt a magas árak ellenére is.

Kapcsolódó képek:


Kinti játéklehetőség - sakk

a csapatépítő helyszíne

a Duna parti strand

A 100 éves fa Dunakilitin


2018. augusztus 19., vasárnap

Megint Dunabogdány, újra a Herold Panzióban

0 megjegyzés

Biztosan akadt már az olvasók között olyan, aki nem időben kezdte meg a szálláskeresést a nyaraláshoz és esetleg nem jött össze a kívánt szállás vagy úti cél. Az idén ebbe a helyzetbe kerültünk. A cél alapvetően a magyar tenger lett volna, de márciusban már nem találni a preferencia szerinti szálláshelyet. A sikertelen keresgélésből az lett, hogy megnéztük, hol voltunk az elmúlt években és a Herold Panzióban, Dunabogdányban még volt annyi férőhely, amely nekünk kellett, így gyorsan lefoglaltuk és négy év után újra itt pihentünk és töltődtünk fel.

Parmezános pisztráng,
 salátával és körettel
Azt gondoltam, hogy legutóbbi látogatásunkkor szinte mindent bejártunk és láttunk, de kiderült, hogy közel sem, tudtunk új dolgokat és helyeket kipróbálni. Mivel több gyermek is már a csapatunk része, ezért az étkezés egy fő és kritikus pontja a program szervezésnek, de a korábban már jól bevált Pisztrángos és Forgó étterem jó kiindulási alapnak ígérkezett. A halételek kedvelőinek mindenképpen ajánlom, hogy kóstolja meg az itteni „menü”-t, mert tényleg nagyon finoman készítik el és tálalják, kellemes folyóparti környezetben, amely a panziótól alig 400m-re található a főút mentén. A település központja és az „élet” szerintem a szabad strand környékére összpontosul, amely 1,5km-re van a panziótól. Itt található egy kemping, a szabad strand büfékkel, az előbbiekben sokszor emlegetett Forgó étterem, valamint egy pár száz méteres parti sétány, amelyen sétálva megcsaphat minket a friss pékáru illata, ugyanis a Heim Sütöde a sétány mellett található, ahol a friss szénhidrát beszerezhető. Dunabogdányon belül található egy Coop, de ha az nem lenne elegendő, akkor Szentendréig vagy Esztergomig kell autózni egy Tesco-ért vagy Lidl-ért. A településen található még egy cukrászda, amely 2km-re van a panziótól, amit sajnos nem sikerült kipróbálnunk, mert hétfőn voltunk arra és zárva keddtől vasárnapig van nyitva.

Kisoroszi szigetcsúcs,
Fellegvárral a háttérben
A nyaralás alatt nagyon meleg volt, ezért preferáltuk a vizes programokat, így megmártóztunk az élő Dunában Dunabogdánynál. A szabad strand rendezett és szépen kialakított volt, fürdőzés utáni tusolási lehetőséggel. A víz itt gyorsan mélyült és a sodrása is erős. Ha az ember úszott a saját tempójában, olyan érzése volt, hogy egy helyben áll. A másik helyszín a Szentendrei sziget csúcsánál volt, amit Canopy-zás közben fedeztünk fel. Messziről úgy tűnt, mintha egy homokos folyópart lenne. A megközelítése autóval javasolt, mert bár át lehet menni gyalogosan a településről Kisorosziba, de onnan még sokat kellene menni. Ugyanakkor a bicikli egy alternatíva lehet. Egy kisebb fákkal árnyékolt helyen került kijelölésre a parkoló területe, egy nagyobb büfével, focipályával, játszótérrel, mert többen ide kempingezni jönnek. A parkolótól a sziget végéig már tájvédelmi körzet és kb. 200m-t követően elénk tárul a szigetcsúcs. Ezt ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg és próbálja ki, mert nagy élmény. A Duna folyó itt válik ketté és veszi közre a Szentendrei szigetet, balra látjuk a visegrádi Fellegvárat, jobbra pedig Nagymaros települését, míg a folyón a közlekedő személy és teherszállító hajókat. Ami a pláne, hogy ezt tehetjük a parttól akár 100m-re is a folyóból. Valószínű az alacsony vízállás miatt több száz méteren be lehetett sétálni a folyóba. A természetes víz mellett található a környékben aquapark is, bár ezért az élményért egészen az esztergomi Aquaszigetig kell utazni. Kipróbáltuk egy forró nyári napon és már a parkolóban érezhető volt, hogy nem leszünk egyedül. A parkolója egyébként kicsi és csak mázli volt, hogy még volt egy-két szabad hely. Ha ott nincsen hely nem igazán tudom, hogy hol lehet legközelebb parkolni. A tömeg a pénztárhoz és az öltözőbe is elkísért. Árnyékot sajnos csupán néhány terebélyes fa adott, amely alá már be voltak telepedve a korábban érkezők. A medencék zsúfolásig megteltek strandolókkal. Van kinti és benti medence kicsiknek nagyoknak, bár a csúszdán vigyázzunk mert könnyen szerezhetünk komoly sérülést egy ártatlan csúszás során. Nekünk sikerült. A büféből én hiányoltam a tipikus strand ételeket, úgy mint a palacsintát, a gofrit vagy a lángost, és az ajánlaton szereplő ételek közül több nem is volt kapható, nehéz volt a választás.

Canopy főbejárata
Az előzőekben említettem, hogy Canopy-zás közben lettünk figyelmesek a szigetcsúcsra. Én korábban nem ismertem ezt a szabadidős tevékenységet, de csak ajánlani tudom. A lényege, hogy egyik bázisról a másik bázisra kötélpályán átsiklunk 5-7m-es magasságban, az erdőben. Fontos, hogy súly és életkor határ van, továbbá előre célszerű bejelentkezni és a kezdés előtt korábban odaérni, hogy az adminisztrációt időben meg tudjuk tenni. Miután magunkra öltöttük a biztonsági ruhát és hevedereket néhány perces séta következett az indulóponthoz. Két kísérő volt velünk, és az első csúszást megelőzően elmondták a szabályokat, mit hogyan és hogyan ne csináljunk. A pályának 10 állomása van és kb. 50percig tart az út, amit a létszám is befolyásol. Az ára 4.980,- Ft/fő, de mindenképpen javaslom kipróbálni, nagy élmény. És ha már felkocsikáztunk erre a dombtetőre, akkor ne hagyjuk ki az alpesi és nyári bob pályákat sem. Egy felnőtt menetjegy 500,- Ft/fő, míg a gyermek 350,- Ft/fő, de van lehetőség „gyűjtők” vásárlására is. A bobba egy felnőtt és egy gyermek is belefér, tehát nagy élmény mind a szülőnek, mind a gyermeknek. A különbség a két pálya között, hogy míg az alpesi kötött pályán megy, addig a nyári bob egy félcsőben. A nagy hőség ellenére ebéd táján nagy látogatói létszám volt, amely növelte a sorban állási időt, csökkentette az élvezeti értéket. Itt található még egy kilátó, szálloda és étterem. A bob pályának van saját fizetős parkolója, amelyben a napijegy 800,- Ft-ba kerül. Az út másik oldalán található a Silvanus Hotel parkolója, amely szintén fizetős, de olcsóbb és lehet használni.

A környéken van sok látnivalók és kikapcsolódási lehetőségek, amelyeket javaslok mindenképpen látni és átélni, ha ezen a vidéken jár az ember. Élményekre fel!

Kapcsolódó link:

Dunabogdány - Herold Panzió

Kapcsolódó képek:

Forgó étterem - Sztrapacska
Forgó étterem - Camembert sajtos csirkemell

Szigetcsúcs, ahol a Duna elágazik
Szigetcsúcs, Nagymarossal a háttérben

Szigetcsúcs, Fellegvárral





2018. január 7., vasárnap

Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred

0 megjegyzés
Hotel, főbejárat
Az év vége felé egyre inkább megfogalmazódik az emberekben, hogy jó lenne kipihenni a fáradalmakat és rákészülni az ünnepekre. Ezt én is így gondolom és éppen ezért pár napos wellness pihenésre mentünk a Tiszafüreden található TiszaBalneum Hotel-be. A Hotel a 33-as számú főúton Füzesabony és Debrecen között félúton található az M1-es autópályától 30km-re található délkeletre, míg Budapesttől alig több mint másfél óra autózásra (145km-re) van. Ha este érkezünk, akkor ügyeljünk arra, hogy a Hotel a városon kívül található, tehát ha beérünk a városba, akkor már túlszaladtunk rajta.
Tisza-tó térképe
A főútról – a tábla jelzéseit követve – jobbra kell lekanyarodni, majd egy rövid felhajtót követően a Hotel parkolójába érünk, amely bár kamerával megfigyelt, de nem zárt. A főépület előtt nagy körforgalom található, közepén szép virágoskerttel, így könnyedén meg tudunk állni a Hotel előtt, megkímélve magunkat felesleges cipekedéstől, majd a kipakolást követően tudunk egy szabad parkolót keresni. A Hotelba lépve jobb oldalon a recepció és egy információs sarok, baloldalon a kandalló mellett egy biliárdasztal és egy sakk tábla található. Az előtérben helyett kapott egy társalgó sarok is, amely az érkezők vagy távozók gyülekező helyeként is szolgál. Az előtérből több kisebb ablakon keresztül bepillantást nyerhetünk a wellness uszoda részébe. A wellness részben található 2 beltéri termálvizes medence, amelyek 34-36 Celsius fokosak, és 2 kültéri medence. Az egyik termál medence 36 Celsius fokos, a másik egy kisebb úszómedence, amely télen nem üzemel, bár vízzel fel van töltve. A beltéri medencék mellett található a finn szauna és a hozzá tartozó 16 Celsius fokos merülő medence, a gőzkabin és a tusolók. A wellness csendesebb részében van lehetőségünk a különböző masszásokat igénybe venni, ahová előre be kell jelentkezni, amit a wellness recepción tudunk megtenni. Ha gyermekkel érkezünk, akkor sincs gond, mert számos program lehetőség közül lehet választani a Hotelen belül és kívül egyaránt. 
Hotel játszótere, este és hóban
A Hotelben található egy vetítő terem, ahol egész estés mesefilmet vetítenek, van egy játszóház rengeteg játékkal, konzollal és mesenézési lehetőséggel. A nagyobbakra is gondoltak így az egyik teremben egy ping-pong asztal és egy óriás Jenga kapott helyet. Azzal azért kalkuláljunk, hogy a kültéri programok többsége téli időszakban nem vehető igénybe, mert üzemen kívül vannak. Az étterem a vízre néz, és nagy üvegfelületekkel rendelkezik, amely így közelebb hozza a természetet. Ülésrend nincsen, az asztalok elfoglalása érkezési sorrendben történik. Svédasztalosan van tálalva a reggeli és a vacsora is, utóbbi esetében külön a gyerekeknek is van tálalás. Ha a gyermek unatkozna, erre az esetre van egy gyermek asztal színezővel, ügyességi játékokkal, ahol lefoglalja magát, míg a család étkezik. Az étel változatos és finoman voltak elkészítve, de a fogások száma a vendéglétszám függvényében változik. Hétvégén többen voltak, ekkor több fogás került az asztalra, mint hétköznap. A vacsora mellé természetesen van lehetőség italt rendelni, amelyért külön kell fizetni. Az egész Hotel területén működik, hogy a szállodai szobához lehet íratni a költségeinket (pl.: masszázs, ital, ebéd), így a számlát távozáskor tudjuk kiegyenlíteni. A kétágyas szobánk kellően tágas és jól felszerelt volt, amelyhez hatalmas erkély tartozott, míg a WC-s fürdőszobában hajszárító és a kád kapott helyet.
Kilenc lyukú híd, Hortobágy
December elején voltunk ebben a Hotelben, amikor is Kelet-Magyarországon nagy havazás volt. Bár nem kifejezetten téli körülményekre készültünk, de ez sem tántorított el minket, hogy a nagy havazásban kiránduljunk egy kicsit. Egyik választott úti célunk Hortobágy városára esett, amely a Hoteltől 38km-re, 30 percnyi autóútra található Debrecen felé a 33-as főút mentén. Ebből az irányból a városba, Hortobágy jelképének számító, Magyarország leghosszabb kőhídján, a kilenc lyukú hídon érkezünk be. Egyből egy körforgalomba érünk, ahonnan jobbra kihajtva egyből egy parkolóba jutunk. Itt kirakodóvásárt szoktak rendezni, de mivel vasárnap volt és erős havazás, senki nem árulta portékáit. Továbbá itt található a Hortobágyi Pásztormúzeum és a Körszín, illetve kiváló kilátás nyílik a kilenc lyukú hídra is. Ha egyenesen megyünk tovább a főúton, akkor a Hortobágyi Madárparkot pillanthatjuk meg, amellyel szemközt a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontja áll. Ha balra kanyarodunk ki a körforgalomból, akkor a Hortobágyi Csárdához érünk. 
Szürke marha, Pusztai Állatpark
Az nagyon tetszett, hogy minden egy helyen van, és gyalogszerrel is megközelíthetőek a helyek. Sajnos utazásunkat vasárnapra időzítettük, heves havazás kíséretében, ezért itt csak sétáltunk élvezve a nagy szemű hópelyheket. A vásártéren a hirdető táblákat szemlélve megakadt a szemünk a Pusztai Állatpark hirdetésén, és úgy döntöttünk, hogy elkocsikázunk, hátha nyitva van. Áthaladtunk a kilenc lyukú hídon majd utána egyből balra kell fordulni és irány a puszta. Csupán 2km-t kell menni és megérkezünk az Állatparkba. Gyanús volt, mert sehol egy vendég és a kassza is zárva volt, de a kiírás szerint nyitva így a főépület felé mentünk, amely kinyílt és lehetőségünk volt megnézni a parkot. Volt egy külön hangulata, hogy csak mi voltunk miközben szakadt a hó, de szívesen körbenéznék egyszer száraz időben is. Alapvetően a tájra jellemző állatok tekinthetőek meg. Vannak itt szárnyasok, szürke marhák, kecskék, lovak, illetve szamarak. Az időjárásra való tekintettel az állatok – lovak, szamarak és kecskék – behúzódtak a karámokba, istállókba, de így legalább volt lehetőségünk szalmával megetetni és megsimogatni őket.
Tisza-tavi Ökocentrum szabadidő
parkja a kilátótoronyból
Másik úti célunk a Poroszlón található Tisza-tavi Ökocentrum volt, amely 9km-re található a Hoteltől. A főépületben akváriumokban tekinthetőek meg a hazánkban élő halfajták legtöbbje. A halak mellett vidrákat is láthatunk sőt, lehetőség nyílik, hogy naponta két alkalommal – 10 és 15 órakor – a vidrák etetését megnézze a látogató. Ne hagyják ki, nagyon aranyosak. Mivel a vidrák már jó előre hangosan jelzik, hogy ők bizony éhesek, nem fogjuk elfelejteni, hogy mindjárt etetési idő. A földszinten találhatóak még ismeretterjesztő kiállítások, amelyek szerintem érdekesek és hasznos tudnivalókat tartalmaznak. Az Ökocentrum egyik látványossága a 7 emeletes kilátó torony, ahonnan tényleg gyönyörű kilátás nyílik az Ökocentrum szabadidő parkjára és a Tisza-tóra
Tisza-tavi Ökocentrum szabadidő
parkja a kilátótoronyból
A főépületben még található egy büfé és egy ajándékbolt is. Az utóbbi esetében ügyeljünk arra, hogyha szeretnénk venni szuvenírt, akkor időben térjünk be, mert hamarabb zárnak be, mint az Ökocentrum. Az időjárás miatt a szabadidő parkban nem tettünk látogatást, de Karácsony közeledtével egy Jászolt állítottak fel, amelyben a bárányok igaziak voltak. Az ajándékboltban vásárolt állati rágcsával lehet etetni őket, amely nagy élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Hotelt ajánlom, mert igazi feltöltődést biztosít a pihenni vágyóknak, a tájat pedig a természetes és épített gazdagsága miatt a kirándulni vágyók számára. Kalandra fel!

További képek:

Hotel a szoba erkélyről

Körszín, Hortobágy
Kilenc lyukú híd felhajtója
 (városból kifelé menet)

Pusztai Állatpark
 
Pásztormúzeum, Hortobágy

Gémes kút, Pusztai Állatpark

Pusztai Állatpark

Pusztai Állatpark