A bejegyzés első része itt tekinthető meg, az alábbiakban a folytatás következik.
Az előzőekben a vizes oldalról mutattam be a térséget, de ahogyan előző bejegyzésem bevezetőjeként írtam, számos egyéb programlehetőség vár a turistára a szárazföldön is. A Balatonra vonatkozó sztereotípiámat már említettem korábban mely szerint, ha rossz idő van, akkor mindenki kirándulni indul, ugyanakkor jó időben nem lehet bejutni a strandokra. Ezt csak megerősíteni tudom, mert az ott tartózkodásunk alatt az időjárásra nem volt panasz, többnyire napközben kirándultunk.
Így utólag belegondolva olyan helyeket látogattunk meg, amelyek középpontjában az állatok voltak. Ilyen volt a Festetics Állatpark – nem összetévesztve az Afrika Múzeummal – a 71-es számú főút mellett Keszthely és Gyenesdiás közötti szakaszán épült, ahol őshonos magyar állatokat lehet megtekinteni. Tartanak itt szarvasmarhát, bivalyt, többféle juhot és szárnyast, lovakat és kutyákat is. A park időszakosan nyáron várja a látogatókat reggel 9 órától napestig, a felnőtt belépő 600 Ft-ba kerül, de van lehetőségünk kombinált jegy vásárlására is, amellyel a Természet Háza Látogatóközpontot is meg lehet tekinteni, ahol az állatvilág mellett a növényvilág kincseit is megtekinthetjük. látogatáskor csak az állatparkot tekintettük meg. Úgy vélem, hogy kiváló program gyermekkel is kilátogatni, hiszen mert van lehetőség az állatok etetésére és simogatására, az erre kialakított állatsimogatóban, amely nagy élményt nyújt a kicsiknek.
Egy másik "állati" helyszín a Káli medencében volt, ha tehetik tegyenek erre egy kis kitérőt. Káptalantóti felöl Kékkút irányába haladva a 14-es kilométerkőnél található a Kővári kecskefarm. Tábla nem jelzi, így résen kell lenni, hogy az útról ne tévesszük el, hogy hol kell lekanyarodni a földes útra. Azután csak haladni kell egyenesen a farmra. Főleg szájhagyomány útján terjed, hogy létezik ez a hely, ahol a gasztronómiai élvezeteknek is lehet egy kicsit hódolni, nemcsak az állatok csodálatának. Mivel nem voltunk egyedül, a szájhagyomány működik. Különböző ízesítésű kecskesajtokat és húskészítményeket lehet vásárolni, miközben a természetben sétálva tekinthetjük meg az állatokat. Különböző madarak, kecskék, juhok, sőt még mosómedve is van. Bár nyilvánvaló, hogy az emberek látogatásának célja elsősorban a vásárlás, de mégis a hely egy pici „oázis”, amely távol a város zajától lehetőséget ad az embernek, hogy élvezze a természet értékeit, lehetőségeit.
A kecskesajtok nagyon finomak, ezt elfogultság nélkül állíthatom. És ha már ilyen közel járnak Köveskálhoz, és véletlenül ebédidőben, akkor ne hagyják ki a település gasztronómiai élményét és ebédeljenek meg a Kővirág – amihez már előző évben volt szerencsénk – vagy a Mi a kő étterem valamelyikében. Tapasztalat, hogy érdemes előre asztalt foglalni, mert jártunk úgy, hogy nem volt helyünk, bár most bármelyik asztal közül választhattunk volna. Jó ételek, finom italok, az átlagnál magasabb áron, de javaslom próbálják ki!

A
Balaton-felvidék egyike hazánk borrégióinak és kis csapatunkkal bevett szokásunk, hogy egy helyi ismert vagy kevésbé ismert bortermelőjéhez borkóstolásra ellátogatunk. Ez itt sem volt másképpen és a
választásunk végül a Csáfordon található Veress családi pincészetre esett.
Könnyen meg lehet találni, a település templomától vezető út mentén találjuk a
pincészetet a domb teteje felé, ahonnan pompás kilátás nyílik a dombvidékre. A
háziak kedvesen fogadtak. Több kóstolási csomagból lehet választani, amelyek a
kóstolt borok darabszámában tértek el egymástól. Választásunk egy 1.800 Ft/fő
csomagra esett, amelyben 5 féle bor volt, 4 száraz (pl.: rizlingszilváni,
olaszrizling, szürkebarát, pintes) és 1 kései szüretelésű (Sauvignon blanc).
A kóstolás mellé javaslom, hogy a paraszttálat ne hagyjuk ki, amely 2.500 Ft/fő. Kolbász, szalonna, sonka, sajtok, zöldségek, túró került fel az asztalra igényesen előkészítve. A borászat különlegessége a Pintes névre hallgató szőlőfajta. A vacsora alatti beszélgetésből megtudtuk, hogy ez egy elveszettnek hitt szőlőfajta volt, amit a véletlen folytán megtaláltak, amit egyedüliként a Veress borászat gondoz és termeszt. Jelenleg még kutatások folynak, hogy mire is képes a bor, illetve, hogy az eredményeket mérésekkel is alá lehessen támasztani. Azt már tudni lehet a fajtáról, hogy képes bő termésre, bár jelenleg visszafogott terheléssel termesztik. Kimagasló az egészségre gyakorolt hatása a fajtára jellemző egyedi jellemzők miatt, amely alátámasztására már évek óta folynak a kutatások, vizsgálatok. Még jó pár év kell, hogy a Pintes berobbanjon a bortérképre, amelyhez kitartást kívánok a Veress családnak, de addig is egy kis zalai borkülönlegességként érdemes megkóstolni. Természetesen a borkóstolás és a vacsora végeztével lehetőségé van palackok vásárlására, a száraz borok 1.500 Ft/palack, míg a kései szüretelésűek 4.200 Ft/palack áron mozognak. Egészségükre!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése