Oldalak

Keresés

2012. október 23., kedd

Therme Erding világai és szolgáltatásai


SAUNA-PARADIES – a szaunák világa
Azzal tisztában kell lennünk, hogy a „freikörper” azaz a nudizmusnak Németországban nagy hagyománya van. Ebben a részben kötelezően fürdőruha nélkül lehet csak bent lenni, erre kiírás is felhívja a figyelmet. Persze ha a törölközőt magunk köré tekerjük, akkor senki nem szól meg. Ez az elején rövid ideig zavaró, de mivel senki sem törődik vele, hogy megnézzen minket, így meg lehet szokni egy pillanat alatt. Én úgy tapasztaltam, hogy ez a legnagyobb része a fürdőnek. Számtalan belső medence, rengeteg különböző stílusú szauna, külső termál medence, homokos tengerpart, halastó kacsákkal, amelyen vízibiciklizni lehet díjmentesen, összesen 4 bicikli áll a vendégek rendelkezésére. Alapvetően szerencsénk volt az időjárással, mert egész nap sütött a nap és meleg volt a kinti idő a szeptember végéhez képest.

A kasszánál kaptunk egy füzetet, amelyben a szaunákkal kapcsolatos attrakciók időpontjai voltak feltüntetve. Ezt azt jelenti, hogy az előre meghatározott időpontban jött egy dolgozó, aki hozott valamilyen aroma illatot vagy sört és egy dézsa jéghideg vizet vagy jeget és szeánszot tartott. Ez úgy történt, hogy kiszellőztetett, majd becsukta az ajtót, hogy senki se be se ki ne tudjon menni, majd ráöntötte a dézsa harmadát a forró szauna kövekre és elkezdte a bent ülőket legyezni, amit még kétszer, összesen három alkalommal tett meg. Miután vége lett a szeánsznak mindenki rohant a jéghideg tusolókhoz lehűteni magát. A tusolók mellett voltak egyszemélyes merülő medencék, vagy éppen magunkra tudtunk rántani egy dézsa jéghideg vizet is. A szauna részleg közepén egy szökőkút volt, ahol szintén le lehetett hűteni magunkat. Igyekeztünk minden szaunában minden szeánszt kipróbálni, amely 10-15 percig tartott, amelyekről a tapasztalataim az alábbiak voltak.

Hollunder Sauna: igazi levendula növénnyel körbe futtatott helység, ahol bár a levendula már száradt volt, de erőteljes illatot árasztott magából. A helység 20 ember befogadására minimum alkalmas. Ami tetszett, hogy volt ablaka a helységnek és lehetett gyönyörködni a kilátásban, amelyen a helyi tájat lehetett megcsodálni, legelő szarvasmarhákkal a háttérben. Ez kezdésnek nem volt rossz, bár nem volt túl meleg, 60-65 fok körül volt, de az előzőekben leírt szeánsz nem volt.

Toscana Sauna: egy szintén nagy létszám befogadására alkalmas szauna. A falakon a toszkánai táj köszön vissza és a kellemes lazulást szolgálja a háttérben szóló zene, természetesen klasszikusok, mint Pavarotti. Ez sem volt túl meleg, 70 fok körüli volt. Szeánszon nem vettem részt, de itt lehetőség van rá, amelyben a méz központi szerepet kap.

Zirbelstube – Erdinger biersauna: Hát igen, a férfiak egyik álma lehet, amikor szaunában izzadva 20 másik férfitársával egyetemben jéghideg Erdinger-t kortyolgat, még ha alkoholmentes is. Ebbe a szaunába a hölgyeknek tilos a belépés. Volt olyan eset, hogy a férfiak megszavazták, hogy bejöhet, de a szeánsz vezetője kiküldte. Ez a szauna a sörről szól. Bár relatíve alacsony hőmérsékleten, 55 fokon, a helyi török viccmester srác behozza a sört és a hozzá illő poharat, kiosztjuk és szépen elkezdjük kortyolgatni, miközben ő németül vicceket mesél. A legtöbben németek voltak akkor bent, de megkérdezték tőlünk, hogy honnan jöttünk, amire válaszoltunk, amely egy kisebb leakadást okozott nála. Mivel nem tudott viccet mondani, amiben a magyarokról szólna, ezért tovább kérdezte az egyéneket. Én jól helyezkedtem, közel a sörösládához és elsőként fogyasztottam el a sört, amit a srác észrevett és adott még egyet a kezembe, jól jártam.

Kelosauna: ez már egy kemény hely volt a többi szaunához képest. Itt 87 fok volt mikor odaértünk, majd szellőztetéssel ezt 10 fokkal csökkentették, de ami utána jött az már-már megviseli az embert. Ketten jöttek, hoztak tiroli zenét és jeget öntöttek a forró kövekre három alkalommal, majd megforgatták a levegőt, néha az volt az érzésem, hogy mindenki külön-külön kap egy kis meleg fuvallatot. Én rosszul helyezkedtem, mert a lépcsősor legfelső tetején ültem, ahol alapból melegebb van. A meleg levegő szinte égette a bőröm, annyira forró volt. Menet közben adtak jeget, ha kértünk, de az csak az elején jó, mert ha már vízzé válik, akkor utána ugyanúgy éget. Alig vártam, hogy kijöjjek, és a jéghideg tus alá álljak. Ez egyébként egy kétszintes igazi fából épített házikó, amely a fő épülettől külön álló épület, csak össze van kötve vele, de nagyon jópofán van megcsinálva. Itt a szauna után pici kekszet, vagy mézeskalács darabot osztogattak a résztvevők számára.

Rosinen Sauna:  a kinti medencék mellett is helyeztek el szaunákat, amelyek bejárata üvegből volt, így a kinti park látványa tárult az izzadó alany szeme elé. Ez a szauna hasonlított a Hollunder Sauna-ra, azzal a különbséggel, hogy itt főleg vörös rózsa volt felfuttatva a fából készült ízléses állványra. Enyhe rózsaillat szállt a levegőben a benti 85 fokban.

Citrussauna: az elnevezés magáért beszél. A témához illő falfestés és ablakformák, valamint az elhagyhatatlan citrus illatok. Vegyesen alkalmazták a narancs, a citrom, a mandarin vagy a grapefruit illatokat vagy ezek keverékét. A megszokott módon jött a szeánszvezető, illatot locsolt a lávakövekre majd vizet és elkezdte a legyezést. Először törölközővel, majd utána egy zászlóval, ami nem volt különleges, csak inkább nem a megszokott volt. A szeánsz végeztével citromos jégkrémet osztogattak.

Backstube: A szauna ajtaján lévő fogantyú is árulkodik, hogy itt mi is lesz valójában. A szaunába van építve egy kemence, amelyben előzetesen már megsütött, abban csak felmelegített zsemléket sütnek meg, amely 10 perc alatt van készen, és a szaunázás végeztével el lehet fogyasztani. Itt nincsen nagy levegő keverés, mint az előző szaunáknál, itt csupán 60 fok és friss zsemle illat. Ez egy kellemes időtöltés, főleg ha éhesek vagyunk.

Die Saunen im Keltischen „Stonhenge”A kinti részeknél található egy kívülről keltai épületnek vagy templomnak kinéző különálló szauna világ. Ez egy 1000 négyzetméteres alapterületű épület, amelyben található a Kelta-Thron Sauna, a Firmamentsauna és egy hűsítő vízesés. A Kelta-Thron Sauna egy 80 fokos, szerintem legalább 100 fős szauna, amely egyik végében egy igaz trón található olyan 5 méter magasan, a helység egy sátor hangulatát idézi. Ezután érdemes egy hűsítő zuhatagot venni, majd a Firmensauna-t is kipróbálni. Az már csak 55 fokos, de nagyon nyugtató, mert egy kör alakú helység és a tetején csillagok vannak, maga az égbolt. Ha mg így is melegünk lenne, lehetőség van a tó partjára kisétálni és ott egy nyugágyon pihenni.

Ahogyan a honlapon is látszik, az előbbiekben bemutatott szaunákon felül van még általunk ki nem próbált is, de egy teljes napra ez is elegendő volt. A legtöbb időt a SAUNA-PARADIES – a szaunák világában töltöttünk, ezért fürdő többi részéről csak néhány benyomásom és tapasztalatom van, amit azért megosztok és elmesélek. GALAXY – a csúszdák világa: A kivitelezése is már eléggé futurisztikus, nemcsak az elnevezése. Az ember a világűrben érezheti magát. Bár a jegyünk ide is szólt itt nagyon kevés időt töltöttünk, ez főleg a gyerekeknek volt nagy élmény, én magam a csúszdákért nem nagyon vagyok oda. Itt három csoportba osztották a csúszdákat úgy, mint „family”, „x-treme”, „action”. VITAL-OASE – az egészség és élmények világa, alapvetően a THERMEN-PARADIES világába van beleillesztve, de külön belépő miatt mégis kicsit elzárva. A központja egy medence, ahol pezsgőágyak, vízesések, barlang és egy poolbar is helyett kapott, mindez trópusi növényzettel övezve. A THERMEN-PARADIES – a különféle külső és belső termálfürdők világa. Középpontjában egy termálvízzel feltöltött medence áll, amelyben pezsgőfürdők, pihenő ágyak találhatóak. Van kinti rész is, de ez inkább csak nyáron üzemel, mert most nem üzemelt, de megnézni és körbejárni lehetett. Attrakcióként volt itt gőz- és bioszauna, sókristály terápiás terem, szín és fényterápiás terem vagy éppen a hideg-meleg vizes taposó. Ez nagyon jót tesz a vérkeringésnek.

Belül rengeteg étkezde, fagyis pult, palacsintázó és bár található. Az árak azért a hely szelleméhez mérten szerintem igen magasan vannak, amelyek a poolbárban növekednek is. Italban egy koktél 8€-ba, egy sör 4€-ba, egy kávé 3€-ba kerül.

A helyet feltétlenül ajánlom, mert nagyon jó kikapcsolódást és élményt képes nyújtani az idelátogatóknak és minden korosztály meg tudja találni a számára megfelelő élményt. Azt tudom ajánlani, hogy két törölközőt és egy fürdőköntöst vigyünk magunkkal, mert komfortosabban fogjuk érezni magunkat. A köntösben tudunk sétálgatni, az egyik törölközőt a szaunához és a nyugágyhoz, a másikat, amelyik száraz marad a nap végére pedig a tusoláshoz lehet használni.

Kapcsolódó bejegyzések: - Therme Erding termálfürdő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése