Oldalak

Keresés

2021. december 28., kedd

Kirándulások Eplény és környékén

0 megjegyzés

Eplény település sokaknak ismert lehet a téli időszakból, hiszen itt található hazánk egyik sípályája, az eplényi Síaréna, amely Veszprémtől északra fekszik, közel 20 km-re. Szerencsénk volt a szállás választással, mert az utolsó pillanatban kezdtünk el keresni a Balaton körül az augusztus 20-i hétvégére, amely szinte esélytelen volt, de mégis sikerrel jártunk és eltölthettünk néhány napot az Eplényen található Family Apartman -ban. A fő út mellett található szálláshely több külön bejáratú apartmannal rendelkezik, amely kiváló egyéni vagy akár csapatos utazásokhoz is. Esetünkben a teljes apartmanházat belaktuk, csak mi voltunk, amely szintén emelt az ott tartózkodás hangulatán. Az apartmanok jól felszereltek, a konyhában kávéfőző és szendvicssütő is található, de ha főzni támad kedvünk azt a főzőlap segítségével is megtehetjük. Míg az emeleti résznél található egy fedett terasz, amely közösségi térként is funkcionál, addig a parkoló melletti épületben egy pingpongasztal, egy csocsó asztal található. A térségben igen sok a látnivaló található, amelyek közül néhány megismerésére vállalkoztunk.

Utunkat az eplényi Síaréna felé vettük, amely a szállástól 3 km-re található, a település végén a főútról lekanyarodva az erdei út végén a libegő parkolójához jutunk. Az útszakasz nem túl széles, ügyelni kell a két irányú forgalomra. A Síarénának két felvonója is van, a 4 személyes Audi Sport felvonó és a 2 személyes Intersport felvonó, de nyári üzemben csak a nagyobb felvonó működik. A libegőre a felnőtt jegyár egy útra 2.000,-Ft-ba, míg a retúr 2.500,-Ft-ba kerül, a menetideje kb. 15perc. 


A jegypénztár a parkolóban található, ahol több étkezde, trambulin és emlékérme automata is helyet kapott, de szezonon kívül csupán egy étkezde volt elérhető. Feltételezem, hogy a főszezonban minden kiszolgáló egység nyitva van. A libegő tetejére érve működik egy fényképezőgép, ha szeretnénk emlékbe hazavinni, érdemes figyelni és mosolyogni. A fényképeket a felvonó tetején lévő hüttében lehet megtekinteni és előhívatni, de a fénykép helyett választhatunk hűtőmágnest vagy kulcstartót is. Amíg a hütte előtti teraszon napozunk, a gyermekek a közeli játszótéren fáraszthatják magukat. Innen indulnak túraútvonalak, ha esetleg gyalog kívánunk visszamenni a parkolóhoz, ám mielőtt visszafordulunk mindenképpen tekintsük meg és sétáljunk végig a Mezitlábas ösvényen, amely végén az Ámos-hegyi kilátó található, ahonnan gyönyörű és zavartalan kilátás nyílik a környező vidékre.

Miután kimozogtuk magunkat Zirc felé vettük az irányt, amely Eplény után a következő település, ahol is a Bagolyvár étteremben pótoltuk az elhasznált energiákat. Ragyogó időben a teraszon is el lehet fogyasztani az ételt, amely egy nagy füves udvarba csatlakozik, benne egy játszótérrel ás háziállatokkal, így a gyermekek sem unatkoznak, míg várjuk az ételt. A város főtere pár percnyi autózásra van, ahol is a zirci Ciszterci Apátságot és az Arborétumot is megtekinthetjük. Ezúttal az Apátságra voltunk kíváncsiak, így befizettünk egy látogatásra, amely magába foglalta a Vöröstorony, a Királyterem és a Műemlékkönyvtár megtekintését idegenvezető kíséretében. A Bazilika megtekinthető, de a körbevezetés térítés ellenében és adott időpontokban lehetséges. Belépőjegyet többféle kombinációban is meg tudjuk vásárolni, csak egy-egy látványosságra vagy kombinálva, ha több dolog érdekel bennünket. A könyvtárban megtekinthetjük a több ezer darabból álló gyűjteményt, a terem közepén álló két földgömböt, amelyek több évszázaddal korábban készültek és az akkori tudás szerinti elhelyezkedést mutatja vagy éppen a terem intarziás borítását, a kapcsolódó történetekkel egyetemben. A látogatásra néhány órát érdemes szánni, majd utána egy finom sütemény kíséretében átbeszélhetjük a látottakat, az élményeket. Ehhez a Pepe cukrászdát választottuk, amely a főtértől néhány percnyi sétára van és csak ajánlani tudom, finom, friss, sós és édes sütemények széles választéka vár a betérőkre.

Zircről tovább haladva az északi megyehatár felé megpillanthatjuk egy dombtetőn Csesznek magasba emelkedő várromját. Látogatói parkolót több helyen alakítottak ki, de talán a temető mellett lévőt ajánlanám, mert elég nagy ahhoz, hogy találjunk üres helyen és mindössze 10 perc sétára van a várromhoz felvezető út kezdetétől. Itt található étterem és néhány A vár térítés ellenében látogatható, amely felnőttenként 700,-Ft-ba kerül. A pénztárnál kialakításra került egy kis látogató központ, ahol a várról és történelméről tudhatunk meg érdekességeket, továbbá folyamatosan találkozhatunk információs táblákkal ahogyan haladunk a legmagasabb pont felé. Fentről csodás kilátás tárul elénk a környező dombokra és erdőkre. Napsütéses, kellemes időben néhány órás programként kalkulálhatunk.

Szent István ünnepén többször hallottuk már azt a legendát, hogy nem szabad a Balaton-t megközelíteni, mert zsúfolt és nehézkes a közlekedés. Figyelmen kívül hagyva az intő jeleket, mégis úgy döntöttünk, hogy a tűzijátékot egy hajóról a vízen nézzük meg. A hajó, amelyet kiválasztottunk a Kisfaludy gőzös volt, amely Balatonfüred kikötőjéből indult és a program az volt, hogy megközelítjük Tihany partjait és megnézzük az ottani tűzijátékot, majd egy kisebb kerülővel visszamegyünk a füredi játékokra. Maga a hajókázás nagyon nagy élmény volt, mert a szabad levegőn hajókázol a sötétben, miközben a városok fényei megmutatják Balaton körvonalait. A tűzijátékok kezdési ideje eltérő, de az északi parti fények is nagyon szépen látszódtak a hajóról. Menet közben van lehetőség italt rendelni és a habokat szelve élvezni a természetet. A hajó belsejébe kialakításra került egyébként egy múzeum is, amely elsősorban a hajó történetét hivatott bemutatni, de láthatunk pillanatképeket, hogy a az emberek hogyan töltötték el idejüket a hajón. Miután vége lett a tűzijátéknak, természetesen mindenki egyszerre akarta elhagyni a parkolót és a várost, szóval a legenda bebizonyosodott.

Tartalmas időt töltöttünk el és a várakozásomat felülmúlta az a sok élmény, amit az ország ezen szeglete nyújtott nekünk.


Képek:















2021. december 5., vasárnap

RoBirtok - állati élmények testközelből

0 megjegyzés

A főváros központjától 50km távolságra található Kosd település, amely otthont ad a RoBirtok élményfarmnak. A település határában egy erdő szélén került kialakításra a birtok, amely több mint egy megszokott állatkert vagy vadaspark. A bejáratnál gondosan kialakított parkoló fogadja a vendégeket, akik előzetes online bejelentkezés útján tudnak látogatást tenni a birtokon. A pénztárnál a belépőjegyek mellett lehetőség van állateledel, ajándékok vagy éppen tallérok vásárlására is, utóbbival az étteremrészben lehet ebédet vagy süteményt vásárolni. A felnőtt belépőjegy ára 2.100,-Ft /fő, a tallér 500,-Ft/db.

Miután bejutottunk nincsen más dolgunk, mint felfedezni a birtokot, részt venni a számunkra tetsző szervezett programokon. A birtok hétvégén van nyitva, hétköznap előre egyeztetett időpontban és adott létszámmal látogatható. A birtok középpontjában található épületben helyet kapott egy apartman, amely 4 fő befogadására alkalmas két franciaágy formájában. Tartozik, hozzá egy konyha és egy fürdőszoba is. A szoba padlóján van egy üvegablak, amely arra szolgál, hogy a vendégek által kiválasztott állattal tulajdonképpen „együtt tud aludni”. A gondozók éjszakára beteszik az ólba az állatot és azt fentről lehet nézni, a gyermekeknek nagy élmény. Az apartman egyik végén egy hatalmas terasz, amelyről csodás kilátás nyílik a környék természeti adottságaira és ahol a reggelit is el lehet fogyasztani.  A másik végén egy kis híd található, amely a szárnyasok és a mangalicák kifutóihoz kapcsolódik. Az apartman bejáratánál szintén istállók találhatóak, ahol bárányok, alpaka és egy póniló kapott helyett. A két épület között találunk egy dézsát is, amelyet kérésre és térítés ellenében fával felfűtenek és az őszi hidegben egy forró jakuzzi fürdőt vehetünk. Ha az apartmant választjuk, akkor ezt ne hagyjuk ki mert nagy élmény.

A vendégházat már péntek este elfoglaltuk, így a reggelit még a nyitás előtt elkezdtük fogyasztani a teraszon úgy, hogy közben figyelemmel kísérhettük, hogy hogyan indul be a nap a birtokon. Az éttermi résznél már izzították a kemencéket az ebédhez, a gondozók elkezdték az istállókat takarítani, amelybe egyébként van lehetőség bekapcsolódni. Ezt követően 30 percenként követték egymást a programok, az állatok látogatása, simogatása vagy éppen etetése:

Tehénfejés és a fejt tej kóstolása: bemutatják a helyes tehénfejési technikát és ki is lehet egyből próbálni milyen. Ezzel párhuzamosan gépi fejés is történik, majd lehetőség van egyből megkóstolni a friss tehéntejet, amely teljesen más ízű és állagú, mint a bolti verziója

Nyuszi és bárány simogatás: külön kifutókban vannak az állatok. A nyuszikat kézbe vehetjük, a bárányokat etethetjük a csemegével.

Disznó, ormányos medve és dámszarvas etetés: a gondozók által hozott étellel meg lehet etetni. Az ormányos medve akár még a nyakunkba is felmászik, hogy megszerezze a darabka gyümölcsöt, a szarvasok félénkek, de a búzaszemeknek ők sem tudnak ellenállni, míg a mangalicák minden megesznek, ami az útjukba kerül.

Tyúkudvar látogatás: a kifutóba be lehet menni és meg lehet etetni a szárnyasokat, akik ilyen nagy számban túlerőben vannak, amikor a falatok megszerzése a cél.

Alpaka sétáltatás: az alpaka nagyon hasonlít a lámára, de az az óriási különbség, hogy az előbbi nem köp. Pórázon van lehetőség a karámból kihozni és a gondozó felügyelete mellett a birtok területén sétálni vele.

A gondozókkal lehetett közben beszélgetni, kérdezni az állatokkal kapcsolatban vagy csak úgy általánosságban a birtokról. A birtokon még megtekinthetőek kenguruk, szarvasmarhák és strucc is. Az attrakciókkal párhuzamosan szinte egész nap lehetőség van térítés ellenében lovas kocsikázni, lovagolni vagy éppen kézműves programokon részt venni, de érdemes kipróbálni nagy élmény a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ha a gyermekek még nem fárad, akkor az étterem mellett található szalmaugrálót vagy a mangalicák és a szarvasmarhák kifutója között elhelyezkedő játszóteret érdemes felkeresni. A játszótéren hinta, csúszda, mászóka és egy kötélpálya is helyet kapott.

Érdemes ide ellátogatni, mert testközelből tapasztalhatunk meg olyan, az állatokkal kapcsolatos dolgokat, amelyekre máshol – pl.: nagyvárosban – nem igazán van lehetőségünk. Kalandra fel, vár a Robirtok!

Képek:






























2021. november 6., szombat

Oceanográfic de Valencia

0 megjegyzés


Ezen a nyáron újra pár napot a spanyol városban, Valencia-ban töltöttem. Az utazás már a jól megszokott módon történt, hajnalban megérkezni Ferihegyre majd átesve az ellenőrzéseken a váróban kómásan várni a gép indulását. Annak érdekében, hogy ne kelljen hajnalban vezetni kerestünk egy olyan szállást közel a reptérhez egy éjszakára, ahonnan transzfer is biztosított, így kimaxoltuk az alvásidőt, már amennyire ki lehet. A szállás bár pluszköltség, de megéri, mert pihentebben indulunk pihenni. A választásunk az Almáskert Panzióra esett, mert a transzfer a hotel elől indult és a gépjárművet a zárt parkolóban tudtuk hagyni, természetesen térítés ellenében.

A reptér 10 perces távolságra volt, gyorsan megérkeztünk. Kíváncsian vártam, hogy a jelenlegi helyzetben tömeggel vagy néhány lézengő utassal fogok e találkozni a poggyászfeladó pultoknál, az előbbit tapasztaltam. A terminálra beérkezve hamar reggeli után néztünk, de azt tapasztaltam, hogy sok étkezde zárva volt, így mindenki ahhoz az egy-két nyitva lévő szendvicsezőhöz, gyorsétteremhez állt sorba, hosszú sorba. Ezt követően a kijelölt kapuhoz vettük az irányt, amely a fapadosok esetében nem az épületnél található, hanem attól távolabb, szóval több perces sétával kalkulálni kell. A külső terminál részt is bővítették, így ott is találhatóak boltok, étkezdék. A check-in pultnál két sorba rendeződtünk, a gép közel fele a fast-track beszállás opciót választotta, így azért nem volt az a nagyon fast-track, de bejutottunk a gépbe, elfoglaltuk a helyünket és vártuk a gép indulását. A mindenkor hatályos szabályok szerint a terminálon is és a repülőn is folyamatosan viselni kellett a maszkot, amely nyilván ront az összhatáson, de meg kellett szokni.

Az úton végig ragyogó idő volt, és nem a „felhők felett mindig süt a nap” tézisre gondolok, hanem tényleg látható volt a domborzat a repülés teljes ideje alatt. Felismerhetőek voltak a domborzatok, Balaton keleti csücske, Velence kanálisai vagy a Földközi tenger partvonala, mígnem megérkeztünk Valencia városába. Mindenképpen javaslom, hogy előzetesen tájékozódjunk a beutazás feltételeiről, kötelező regisztrációkról, mert nagyban megkönnyíti és felgyorsítja az országba történő belépést. A reptérről taxival utaztunk a hotelig, amely a tengerparton található, az út úgy 30 perc lehetett és €35-be került. Tömeg közlekedve is meg lehetett volna oldani, de mi inkább az időoptimalizálás mellett döntöttünk, még ha az drágább is ez a megoldás. A szállásunk a kikötő mellett kezdődő széles homokos tengerparti sétány mellett volt. Az árban a reggeli volt csupán benne, de ez lehetőséget adott, hogy több éttermet is kipróbáljunk, mert itt egymást érik a hotelek és az éttermek, esténként pedig igazi nyüzsgő bulihelyszínné alakul át.

A taxit többször használtuk az ott tartózkodásunk alatt, amely úgy működik, hogy az utcán egyszerűen le lehet inteni, ha látunk vagy a hotel portása hív nekünk, többnyire a leintést szeretik. Mint megtudtuk, az összes taxi egyébként hibrid, amely egy feltétele a városi taxizásnak. A szállástól egyébként 10-15 percre van a belváros. Ami feltűnt, hogy a hop-on hop-off buszok egyáltalán nem közlekedtek, bár turista is kevesebb létszámban volt a sétáló utcában, mint korábban, illetve átalakítások is zajlottak a korábban forgalmas tereken.

A pár nap ott tartózkodás egyik fő célpontja az Oceanográfic volt, amely Európa legnagyobb sós vizű akvárium együttese. Itt is érezhető volt, hogy gyakorlatilag nincsen turista, látogató, mert ott ahol hömpölygő embertömeg szokott lenni, csupán pár perc sorban állás után már jeggyel a kezünkben mentünk az impozáns és csillogó főbejárat felé. A felnőtt jegy ára nyáron €35/fő volt, de lehetőség van kombinált jegyek vásárlására is, amellyel akár a Museu de les Ciéncies és a Hemisféric is megtekinthető adott esetben. Fejenként néhány euróért egy 4D-s mozira is beülhetünk, amely a nyári hőségben igen kellemes felfrissülést tud nyújtani.

A főépületben található az információs pult, itt javaslom, hogy tervezzük meg, hogy milyen attrakción szeretnénk részt venni annak érdekében, hogy ne maradjunk le olyan eseményről, amit mindenképpen meg kívánunk tekinteni, legyen az az előbb említett 4D mozi vagy egy delfin show. Ez Európa legnagyobb akváriuma és a nevéhez méltán rengeteg élőlény tekinthető meg. Középen tulajdonképpen egy óriási medence található, amelyet behálóz a járdarendszer, így hozva közelebb a látogatókhoz az élőlényeket. A medúzáknak egy teljes pavilont szenteltek, közelebb hozva a nem igazán kedvelt élőlényeket a nagyérdeműhöz. Látszólag mind egyforma volt a mérettől eltekintve, de beleolvasva az ismeretterjesztő anyagokba, sok apró különbségre derült fény. A következő kiállító rész a mocsaras vidék madarait mutatta be, ahol színes kisebb nagyobb testű madarakat lehetett akár testközelből is megnézni. Egy nagy madárkalitkában kaptak helyet ezek az élőlények, ahová be lehetett menni. A krokodilok háza felé sétálva gyönyörködhettünk fókákban, trópusi halakban vagy éppen teknősökben. A Delfináriumig vezető úton találkozhatunk még pingvinekkel, belugával, flamingókkal, és egyéb vízi madarakkal. Mindegyiknek megvan a saját medencéje és szerintem csodás élmény testközelből látni ezeket a gyönyörű állatokat. Az Ócenárium területén sok étkezde is található, mindenki meg tudja találni a számára megfelelő ételt. Van itt hamburgeres, szendvicsező, akváriummal körbevett étterem vagy éppen fagylaltozó.

Különböző show műsorokkal igyekeznek felkelteni a látogatók figyelmét és egyben szórakoztatni is őket. A korábban említett 4D moziélmény mellett a delfin show az, amit nem szabad kihagyni szerintem. A Delfinárium egy nagy stadion, amely pont olyan, mint amiket filmeken lehet látni és közel 1 órás műsort ígér, amelyben az állatok és gondozóik mutatják be a delfin trükköket. Ez élőben teljesen más, mint a tévében nézni, a hűha faktor nagyon átjön. A műsor végeztével az egyik szuvenír shop felé vettem az irányt, amelyből több is található, a legközelebbi, hogy hogy nem pont a Delfináriumban kapott helyett, közel a kijárathoz. Választásom végül pólóra és emlékéremre esett. Néhány órát voltunk csupán az Ócenáriumban, de nagyon gyorsan és élményekkel telve röppent el.

Bár megint csak pár nap volt, de újabb élményekkel gazdagodtunk és biztosan vannak még felfedezésre váró látványosságok!

Képek: