Ausztria déli részén található Karintia tartomány, amely egyik számomra nagyon kedves síterepét szeretném bemutatnia kedves olvasónak. Karintia tartomány az ország déli részén terül el, északon Salzburg és Stájerországgal, míg délen Olaszországgal és Szlovéniával határos. A tartomány fővárosa Klagenfurt, de Villach városát is meg kell említeni, amely az Olaszországba tartók számára lehet ismerős. Amikor az internetes böngészőben a lakhelyünktől mért távolságot és útvonalat tervezzük, több alternatív lehetőséget is felajánl. Eddig két alkalommal voltam itt és mindkét alkalommal autópályán tettem meg az utat, legalábbis Klagenfurtig. Bár így 50 km-mel hosszabb az út, de időbe ez alig néhány perccel teszi hosszabbá az utat. A magyar fővárostól Klagenfurtig autópályán lehet haladni, ez kb. 550 km, a maradék 50 km-t pedig autóúton a hegyek között kell megtenni. A Budapesttől mért távolság (Bécs-Graz-Klagenfurt) 605 km körül van, amely időben 5,5-6 órát vesz igénybe a pihenőidőt és a dugókat nem számolva. A sípályák hossza 103 km, amelyből 8 km fekete (meredek), 77 km piros (közepes lejtésű) és 18 km kék (csekély lejtésű). A pályákra való feljutást 25 lift segíti, amelyből 4 kabinos, 6 ülőszékes és 15 csákányos. A település tengerszint feletti magassága 1.055 m és a legmagasabb pontja a 2.055 m magas Kaiserburg, ahonnan festői kilátás nyílik a városra és a szomszédos síterepekre. Ezen a helyen négy hegy közül választhatjuk ki, hogy melyiken szeretnénk síelni, bár a többi terep Kaiserburg-nál alacsonyabban fekszik, így a hóbiztosság egyre csekélyebb, de ne ijedjünk meg, mert a terepen több száz – közel 900 db – hóágyú gondoskodik arról, hogy legyen min meghódítani a pályákat.
Én két alkalommal jártam itt egymást követő években és utószezonban március vége felé. Egyik alkalommal ragyogó napsütés és nagyon meleg volt, tehát a pálya minőség szempontjából délutánra már csak kásában és latyakban lehetett siklani, míg második alkalommal nem volt akkora hőség és a pálya minősége kiváló volt oly annyira, hogy mind a négy hegyet be tudtuk síelni. Az felemelő élmény és csak ajánlani tudom mindenkinek. A szállásunk gyakorlatilag a város szívében egy általunk választott apartmanházban volt. A teraszról lehetett látni a síterepet, az egyik római fürdőt, a Römerbadot, a főút és a néhány bolt nyüzsgő forgalmát valamint a felvonó induló állomását. Ezek mind egy helyen voltak.
A fürdő bejárata az út túloldalán, a felvonóé pedig 150 méterre lehetett a háztól. Így nem kellett autóval közlekedni, csak ha kirándulni mentünk. Az előbb említett római fürdő közvetlenül a sífelvonó mellett, a sípálya aljában található. Olyan közel van, hogy ha nem lenne kerítéssel körbekerítve, akkor a kültéri medencébe bele lehetne síelni. Az idő során nagyon sokat fejlődött és mára már szinte minden wellness igényt ki tud szolgálni. A fürdőt 2007-ben nyitották meg újra, miután átesett egy nagyobb átalakításon, bővítésen. 12.000 négyzetméteren kínálja a kényeztetést a pihenni vágyók számára, délelőtt 10:00-től este 21:00-ig, bizonyos napokon akár 22:00-ig is. A jegyárak annak függvényében változnak, hogy mennyi időt akarunk itt eltölteni, a napijegy €19,50, a 2 órás jegy €14,50-be kerül. Én eddig olyan konstrukcióban voltam itt, hogy a szállás árában egy 50%-os jegy benne volt.
Ha szeretnénk kipróbálni más pályarendszert is, akkor a 21 km-re lévő Turracherhöhe síterepre érdemes ellátogatni. Ez néhány száz méterrel magasabban és két tartomány –Stájerország és Karintia - határán fekszik. A síterepet én magam még nem próbáltam, de egy alkalommal kirándultunk a településen és tettünk egy sétát. A völgyben található egy tó, amely télen annyira be van fagyva, hogy a síelők ezen keresztül tudják elérni a felvonót, amely a tó túloldalán van. Itt láttam életemben először azt, hogy a sízőket egy traktor húzta át és vissza a tavon a felvonó és a parkoló között. Természetesen nem ez az egyetlen módja az átjutásnak, hiszen menetrend szerinti kisbuszok is közlekednek.
A Minimundus, avagy „a kis világ a Wörthi tónál”. Klagenfurtból Villach felé haladva a B83-as számú főúton a Wörthi-tó és az Europapark szomszédságában található a Minimundus. Ez egy modellpark, ahol a világ több ismert épületét 1:25 méretarányban építették meg. A parkra 1 teljes napot érdemes rászánni, mert a közel 150 makett mellett egyéb más műsorokat és vetítéseket is meg lehet tekinteni, továbbá az esti kivilágítást is érdemes megvárni, ha már ellátogatunk ide. A park március végétől október végéig fogadja a látogatókat reggel 9:00-től 20:00 óráig, illetve hetente egy-egy alkalommal akár 23:00-ig. És mennyiért tekinthető meg mindez? Egy felnőtt belépőjegy ára €13, de a múzeumoktól megszokott jegyeket, bérleteket és csoportos belépőket is kínálnak, amelyekből a számunkra legkedvezőbbet ki lehet választani.
Ezért az összegért az alábbi szolgáltatásokat kapjuk:
- Ingyenes parkoló több mint 400 személyautónak
- Ingyenes parkoló több közel 20 busznak
- Német és angol nyelvű leírás a modellek mellett
- Kutyát be lehet vinni, amely nem kerül plusz összegbe
- Játszótér gyermekeknek
- Éttermek és kávézók (4db)
- Ingyen térkép jár a belépőjegy mellé (magyar nyelvű is van)
Egyes leírások szerint a parkot 2-3 óra hossza alatt meg lehet tekinteni. Az én véleményem és tapasztalatom az, hogy egyhuzamban megállás és kicsi szünet nélkül az elég tömény lenne és egy idő után már nem lehet a kapott és látott információkat befogadni. Pihenésképpen valamelyik kávézót vagy éttermet ajánlom, de a Planetárium előadásai is érdemes megnézni megtörve a monotonitást. A parkban van kötelező haladási irány, amelytől persze el lehet térni, de ez biztosítja azt, hogy minden modellt meg tudjunk tekinteni.
Van lehetőség idegenvezetést kérni, amely keretén belül a modellkészítő üzemet tekinthetjük meg. Itt megtudhatjuk, hogy mennyi időbe telik egy-egy modellt elkészíteni, illetve a park történetéről is megtudhatunk néhány információt. A körbevezetés 20 fő megléte esetén indul és 45 percig tart öt nyelven, melynek ára fejenként €1,5.
A kijárat az ajándékbolton keresztül közelíthető meg, ahol vásárolhatunk magunknak kézzel fogható emléket is a rengeteg élmény mellé, amit a park nyújtott számunkra.

Karintia tartomány bővelkedik kirándulóhelyekkel és programokkal szinte minden korosztály és érdeklődési kör számára, csak ajánlani tudom.