Oldalak

Keresés

2010. augusztus 1., vasárnap

Rodoszi nyaralás V.

0 megjegyzés
A sziget keleti partja

A második autósprogramban Lindosz város és a fellegvár megtekintése, valamint a sziget déli pontjának, Prasonissi partszakasz kipróbálása volt.


Lindos, a sziget második legnagyobb települése és kb 50 km-re van a szállodától. Az országút a sziget belsejében fut, ám a városnál már a tengerpartra vezet ki, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra már az autóból is. A városban az utcák annyira keskenyek és a gyalogosokra van kitalálva a főbb parkolók az országút mellett vannak. A bátrabbak lemerészkedhetnek egy keskeny, kétirányú úton, amely egy körforgalomba torkollik. A szemfülesebbek találhatnak még néhány parkolóhelyet itt is, amely nagy része fizetős, a távolabbiak pedig ingyenesek. A város látványossága a fellegvár, amely a város és a tenger fölé magasodik. A faluból lehetőség van szamárháton felmenni. A szamaragolás (lehet hogy ilyen magyar szó nincsen) ára csak oda 5€, a távolság pedig nem több 300m-nél.Véleményem szerint nem éri meg igénybe venni, mert nem meredek a felfelé vezető út. A fellegvárból gyönyörű kilátás nyílik a tengerre, a Szent-Pál öbölre, a városra és a város tengerpartjára. A várban a korabeli épületek maradványait lehet megtekinteni, de fel kell készülni, hogy árnyék nincsen. A városka utcái fedettek, a bolt tulajdonosok ponyvákat feszítettek ki a szűk utcák fölé, ezzel is enyhítve a tűző nap erejét.



Innen tovább indultunk a sziget déli vége felé Prasonissi felé. Itt homokos, széles tengerpart várja a fürdőzni vágyókat. Itt is megvan a lehetőség, hogy mindkét tengerben megmártózzunk. Mivel a hotel a Földközi-tenger partján fekszik, így mi az Égei-tengert választottuk, amely nagyon szeles emiatt hullámos is. A fürdőzőknek vigyázni és figyelni kell, mert a szelet a szörfösök is előszeretettel használják, közel a parthoz.


Rodoszi nyaralás IV.

0 megjegyzés
A sziget nyugati partja


A legegyszerűbb módja, hogy az ember bebarangolja a sziget távolabbi látványosságát is, autót kell bérelni. Jól meg kell nézni, hogy melyik rent a car céget választjuk, mert súlyos euro eltérések lehetnek közöttük. Mivel mi 11-en voltunk ezért béreltünk 2 autót (Fiat Dobló és Fiat Panda) két napra. Fejenként 22€-ba került a két napra üzemanyaggal együtt. Az üzemanyagár egyébként elég húzós, 1,5-1,6€-ba kerül 1 liter. A szerződéskötéskor arra figyelni kell, hogy meddig van az üzemanyag az autóban, mert annyival kell visszaadni, illetve teljeskörű biztosításnak (full insurance) lenni e kell az autón.


A program a következővolt: Pillangók völgye – Kamiros – Kamiros Skala – Monolithos – Embonas


A Pillangók völgye (Petaloudes) a sziget belsejében található. Ez egy természeti látványosság, aminek az a titka, hogy a völgyben őshonos növényzet olyan illatanyagot bocsájt ki magából, ami ide vonzza a pillangókat. A völgy alsó részén érdemes megállni és elkezdeni az útunkat. Bár így először felfelé kell haladnunk a közel 2 km hosszú völgyben, de a visszafelé út már könnyebbnek ígérkezik. Félúton is be lehet csatlakozni, ott is van egy bejárat és a jegyeket itt is ellenőrzik, tehát ne rakjuk el messzire. A völgy tetejére érve megpihenhetünk egy kis domb árnyékában. Onnan még közel 300 méterre található egy kis kolostor (Kalopetra), ahonnan a nyugati tengerpart látványa tárul elénk.




Utunk következő állomása Kamiros ősi romvárosához vezetett. A szigeten összesen 3 romvárost azonosítottak (Lindosz, bár ezt teljesen megsemmisült, Iaissos és Kamiros). A belépő 4€-ba kerül fejenként. Árnyékra ne számítsunk, mert az egész város egy domb oldalába és tetejére épült. Minden egyes helységet beazonosítottak és annak használatára, hasznosságára is fény derült, így a mai ember is el tudja képzelni, hogy miként élhetett az akkori lakosság. Mivel az idő közeledett az ebéd felé utunkat Kamiros Skala faluja felé vettük. Ez a falu arról ismeretes, hogy néhány étteremből áll és innen van lehetősége az embernek áthajózni a szomszédos közeli szigetekre (Chalki, Alimnia). Itt egy jóízű ebédet követően Monolithos felé vettük az irányt, ahol egy keresztes erődöt és egy templomot, illetve ami megmaradt belőle, tekintettünk meg. A partitúra szerint egy bevehetetlen erőd, ami a helyszínen be is igazolódott. Csodálatos kilátás nyílik a szomszédos szigetekre. Ez a látványosság a turisták által még nem túlságosan felkapott, mivel a főúttól távol esik.
Az idő jócskán eltelt és hazafelé indultunk. Az út mentén, több helyen voltak árusok, akik helyi készítésű olajakat, röviditalokat, édességet árultak. Egy ilyennél mi is megálltunk és segítettünk az egyik ilyen családi gazdálkodás fennmaradásában. Hazafelé Embonas településen keresztül mentünk, amely arról ismeretes, hogy ez a hely a sziget szőlő termesztésének és bortermelésének a központja. Itt nem álltunk meg, de a főutcán végig kocsikázva át lehet érezni a borospincék és vendéglők eme hangulatát.

Rodoszi nyaralás III.

0 megjegyzés
Rodosz város bevétele

A főváros nagyon közel van a hotelhez, kb 15-20 perc alatt bent van a klimatizált busz a pályaudvaron, amely az óváros egyik bejáratánál található. A buszjegy 2€-ba kerül fejenként utazásonként. Az óvárost körülvevő védőfalon rengeteg bejárat található és mindegyik nevezetes valamiről. Lehetőség van a városfalak között, ami korábban vizesárokként funkcionált, végigsétálni az óváros körül. Az idelátogatónak fel kell készülnie, hogy árnyék nem nagyon van a „vizesárokban” és megterhelő tud lenni a 35-40 fok, tehát folyadék mindig legyen nálunk. Az óváros itt is pont olyan, mint amit egy óvárostól el lehet várni: hosszú sétálóutcák telis tele boltokkal, éttermekkel. A „Socrateus”-nak nevezik a főutcájukat, amely a teljes óvárost keresztülszeli a tengertől a Nagymesterek Palotájáig (Magnus Magister”s Palace). A palotát térítés ellenében lehet látogatni, melynek ára 6€ fejenként. Egy monumentális építmény, amely ablakaiból a Mandraki kikötő látványa tárul elénk. Azt mondanom sem kell, hogy a Palota falai között nagyon kellemes hűvös van, ahol picit lehet szusszanni a kinti nagy meleg után.



Az óváros „bevétele” után a kikötőt vettük célba. A belső, kisebb hajók és yachtok fogadására alkalmas kikötő a Mandraki. Ez ismeretes arról, hogy a monda szerint a bejáratánál állt a Rodoszi kolosszus, amely egy földrengés következtében összeomlott. Jelenleg a sziget két jelképe található az egykori világcsoda helyén: a szarvas és az őzsuta. Innen csodálatos kilátás nyílik a Nagymesterek Palotájára, az óvárosra és a tengerre. A belső kikötő mellett található egy külső is, az Emborio, ahol a nagyobb tengerjáró hajók horgonyoznak. A két kikötőt elválasztó védőfalon a 13-ból fennmaradt 3 szélmalom található, amely ott jártunkkor felújítás alatt volt, míg a fal végében a világító torony és a hozzá tartozó épület együttes áll. A főváros a sziget északi csücskén fekszik, ahol egy tengeri akvárium kapott helyet és a kikötőből a tengerparton végig sétálva elmentük ebbe a múzeumba. A belépő 5,5€-ba került és utólag úgy véltük, hogy nem érte meg. Szokás mondani, hogy az ár-érték arány nem volt összhangban. Hűvös volt, mert a föld alatt van, de néhány akvárium és kipreparált tengeri élőlényt lehetett megnézni. A kikötő és ezen a keleti partszakaszon rengeteg luxushotel van, és tényleg olyanok, hogy megszólalnak. Itt ráleltünk egy Starbucks Caféra is, bár ebből legalább 3-at láttunk a szigeten. Ami számomra érdekes volt, hogy sokan szaladgáltak Hard Rock Cafe-s pólóban, de a kávézót nem találtam meg, pedig bebarangoltuk a várost és a szigetet is. A sziget északi végében csodás kilátás nyílik Törökországra és a magasló hegyvonulatokra, amely 16 km-re van a görög szigettől és van lehetőség a kikötőből induló turistahajóval átmenni 1 napra. A

sziget ezen csücske kavicsos, de inkább a nagyobb fajtából és itt összeér a szigetet délről ostromló Földközi-tenger és északról ostromló Égei-tenger. Alapvető különbség, hogy a Földközi nagyon csendes és hullámmentes, míg az Égei ennek ellentettje. Azért bemerészkedtünk, de a hullámok beterítettek.





Rodoszi nyaralás II.

0 megjegyzés
Hotel Kalithea Mare


Az első programterve szerint hajnalban indult volna a repülő Ferihegy 2A terminálról, de néhány nappal az indulás előtt ezt módosították egy emberibb időpontra, délután fél egyre. A korai indulásban az volt a vonzó, hogy mire a nap felkel már a tengerben tudtunk volna lubickolni.

Az utat a TUI utazási irodánál fizettük be és a Travel Service légitársasággal utaztunk. Az út kellemesen telt, a felszolgált étel jó volt, kevés felhő volt az égen és nagyobb magasságból is lehetett látni a görög szigeteket. A repülőtér a sziget nyugati felén található néhány kilométerre a fővárostól, Rodosztól, mert hogy a fővárost is ugyan úgy hívják mint a szigetet. A mi szálláshelyünk a sziget keleti felén volt, Hotel Kalithea Mare nevű szállodájában, ami 6 km-re van a fővárostól. A hotel 4 csillagos és egy szirtre épült, amelyet az idő során kibővítettek. Azt számoltuk, hogy közel

1000 szoba található a területén kisebb blokkokba tömörítve. Kis csapatunkat, 11 főt, öt szobában szállásolták el, de egymástól kissé távol. Valamelyik szoba az étteremhez volt közel, a másik a főbejárathoz volt közel, a harmadik pedig a medencéhez, bár azt csakis az all inclusive-ra befizetett vendégek használhatták. Mi félpanziós ellátásra fizettünk be, amely svédasztalos reggelit és vacsorát jelent, egyedül az italért kellett külön fizetni. A szálloda területén vannak bárok és mivel a kint tartózkodásunk ideje alatt zajlott a 2010-es labdarugó világbajnokság, így az egyiket kivetítővel látták el és esténként lehetett élvezni a mérkőzéseket. A szállodának saját tengerpartja, mondhatni öble van, ahová csak a szálló vendégei mehetnek – néha kivétel a hajójukat (yacht) ott lehorgonyzó „kismiújságok” – és napernyőt és 2 nyugágyat is bérelhetnek 1 napra 5€-ért. Esténként rövid sétákat tettünk Kalithea faluba, amely 15 perc sétára volt a szállodától. A faluban néhány autókölcsönző, hotel, szupermarket és souvenir shop található, itt is minden a turistákért van.